Tapasztalataink a mátraverebélyi zarándokúton (korábban alapút)

(ide csak a technikai információkat írjuk, a többi benyomásunk a fórumba kerül)

1. Az első szakasz Csobánkáig, a zarándokút elején, sokaknak nagyon megeröltető lehet. Javasoljuk, hogy a Margitszigettől a Moszkva térig menjenek gyalog, majd az 56-os villamossal utazzanak ki a Hűvösvölgybe (ezzel kb. 6 km-rel lesz rövidebb az első napjuk, így is marad kb. 24-25 km).

2. Amikor kiérünk az erdőből a pesthidegkúti vitorlázó repülőtérre, jobbra fordulunk, majd balra, hogy a hangár felső oldalánál haladjunk el (hangár ismertetőjele: szélzsák).

3. A Virágos nyereg után, fiatal akácoson vezet keresztül az út. A fákra nem tudtunk gyöngy-jelet festeni, ezért sárga nyilakkal jelöltük a helyes irányt (ez az út során több helyen előfordult).

4. Pilisborosjenő után, a kálváriát elhagyva, egy négyes elágazáshoz érünk. Egyenesen kell folytatni az utunkat. Fák hiányában kövekre festettük a jeleket (ezzel a megoldással is lehet az út későbbi szakaszain is talákozni).

5. Lajosforrás után a K+-t talákozik a Z jelzéssel. Itt már többen a jól látható Z-re váltottak, ami levisz Pomázra. Maradjunk a K+-en.

6. A K+ és Z+ találkozásánál egy magányos fára festettük a jeleket. Innen kb. 10 méterrel alig látható ösvényen, jobbra bemegy az út az erdőbe (vékony fán látható a jelzés). Ne menjünk az annyira csábító széles úton!

7. Leérve a völgybe, kijutunk egy aszfaltozott útra. Ebből ágazik el jobbra a K jelzés. Sáros időben menjünk kicsit tovább az országúton, majd egy elágazáshoz érve jobbra folytassuk az utunkat, így az aszfaltos úton, száraz lábbal jutunk be Pilisszentlászlóba.

8. Árvíz idején a Nagymaros és Verőce közötti bicikliutat elárszthatja a Duna. Ilyenkor kicsit beljebb kell száraz útvonalat találni.

9. A Csattogó-völgy bejárata Verőce után van. Így Csobánka - Csattogó-völgy kb. 30 km.

10. Diósjenőn még láthatóak a régi K turistaút jelzései, de utána egészen a kulcsosházig ne keressük őket. Diósjenőből kiérve, végig egyenesen a széles köves, murvás úton kell haladnunk. Egy Y elágazásban, balra kell mennünk (jelzést a természetvédelmi tábla oszlopára festettünk).

11. Hamarosan aszfaltozott úton folytathatjuk utunkat. Ez bevisz Nagyorosziba, így sáros időben nem érdemes letérni róla a Z jelzésre.

12. A Diósjenő és Nagyoroszi közötti szakasz kb. 20 km hosszú (a térképen csak 11.5 km-nek van feltüntetve).

13. Horpácson nem kell bemenni a falu központjába. A pataki országutat elérve, jobbra azon kell haladnunk. Kb. 2-400 m után egy szekérút jobbra átvág a szántón. Azon kell folytatnunk az utunkat (jelzés az elágazásban egy lapos kövön a földön). Hamarosan egy víztározóhoz érünk, ahol rövid ideig aszfaltozott úton haladunk tovább. Figyeljük az aszfaltot, mert azon lesz a jel felfestve, hogy térjünk be balra az erdőbe.

14. Érsekvadkert Mohora szakasz részletes leírása egy másik beszámolóban olvasható.
Két kiegészítés: A gémeskút környékét beültették kukoricával. Vagy azon átvágunk, vagy a jobb szélén próbálunk eljutni a villás elágazásig.
Amikor eljutunk a kezdetleges sorompóig, akkor a másik beszámoló szerint mehetünk balra az erdő szélén, vagy jobbra az első búzatábla szélig és ott vágunk át a szekérútig, majd azon balra a kerítésig, hogy utána jobbra fordulva folytassuk utunkat, amíg rá nem találunk újra a P jelzésre.

15. Érsekvadkert-Mohora kb. 19 km.

16. Mohora és Nógrádmarcal között nincs térerő. Ha a szállásra be akarunk jelentkezni, ezt még tegyük meg Mohorán.

17. Mohora után megmásszuk a Nagy-követ. Amikor a csúcs után kiérünk az erdőből és meglátjuk a távolban Nógrádmarcalt, a réten le kell ereszkedni a völgy aljába, majd ott jobbra be az erdőbe (P jel). Itt az útvonal egy kunkort leírva ér el Lajostanya romjáig.

18. Mohora-Nógrádmarcal 10 km.

19. Nógrádmarcal határában egy jelfára festettük a zarándokszáláshoz vezető jelet is és a Nógrádsipek felé mutató gyöngyöket is. Sipek felé indulva, a fától kb. 30 métert kell megtenni a szekérúton, majd jobbra be kell menni a két szántóföld közötti erdősávba. Hamarosan kiváltunk az erdősáv bal oldalára, ahol az ösvényt, szinte teljes hosszában bevetették búzával. Haladjunk az erdősáv bal oldalán, amíg a P jelzés jobbra be nem vezet minket az erdőbe.

20. Hollókőből kijövet a focipálya bal oldalán, egy akáccal és szederrel benőtt ösvényen kell átvágni (a végében oszlop látható jelzéssel). Balra betérünk egy kis erdőbe, amiből kiérve egy nagy legelőn találjuk magunkat. Balra tartva az erdő aljában találhatunk rá a jó útra. Csábító a legelőn átvágó tanösvény (táblákkal), sőt az azon található betonoszlop gyöngy-jelei is megtéveszthetnek. Ne engedjünk a kísértésnek. Balra menjünk a völgybe. Elhaladunk egy gémeskút mellett (Farkas-kút, kiváló a vize), majd a patak mellett eljutunk Felsőtoldra.

21. Hollókő-Felsőtold kb. 6 km. Így Szentkútig kb. 24 km a táv.

22. Sámsonházából kiérve nagyjából egyenesen kell haladnunk egy forrásig (az út bal oldalán fémcsőből folyik a víz). Utána balra fölfelé, majd jobbra átkelünk egy hídon (beton gyűrű befedve földdel). Tovább egyenesen. Egy tarvágásnál jobbra átkelünk a patakon és az első távvezeték oszlopig megyünk. Ott balra betérünk az erdőbe és meredeken fölmegyünk a nyeregbe. Egyenesen haladunk tovább a Knégyszög jelzésen. Az aszfaltos úthoz érve, balra fordulunk és hamarosan meglátjuk a Bazilikát.