Szálláshely-keresés gyakorlati tapasztalatai (Máriacell-Bakonybél, 2006. július 3-7.)

Az alábbiakban megpróbálom összegezni mindazon tapasztalataimat, amelyek nem fértek bele a "szálláshely-adatlap" keretei közé.

Általános információk a magyarországi szakaszhoz:

A zarándokoknak fel kell készülniük arra, hogy egy-egy éjszaka nem biztos, hogy a megjelölt helységben lesz szálláslehetőségük. Ennek okai különbözőfélék lehetnek:

  • foglalt minden hely
  • Magyarországon, a nem kiemelt idegenforgalmi helyeken nem igazán elterjedt a vendégfogadás, sem magánszállásokon, sem a kemping-panzió-vendégfogadó hálózat sincs kiépülve
  • nincs otthon a kapcsolattartó személy, nincs aki ?beengedjen?

A szállások (akár az egyházi kezelésűek, akár a kereskedelmiek relative kis befogadóképességűek és igyekeznek kapacitásukat értékesíteni. Ezért minden szálláson ersen ajánlott előre jelentkezni, ha lehet, még egy nappal az odaérkezés előtt, de aznap reggel mindenképpen.

Ami viszont bíztató lehet: a vidéki emberek amellett, hogy kíváncsiak, segítőkészek is. Kis létszámú zarándokcsoport esetében lehetséges, hogy magánházaknál adnak szállást. Minden faluban van az egyházhoz közelálló személy (harangozó, sekrestyés, egyházközségi tag stb.) aki minden bizonnyal segít.

Egy-egy faluban szóba jöhet az önkormányzat is, a polgármesterek többsége készséges, és nagyobb létszámú zarándokcsoport esetén átadja a tornatermet - persze távozáskor teljesen rendbe kell hozni! Csoport esetén ezt mindenképpen úgy javasolt intézni, hogy egy "szállásmester" néhány órával a többiek előtt előremegy, és megbeszéli.

Az ausztriai szakaszhoz néhány általános megjegyzés:

  • Ausztriában igen kiterjedt a vendégfogadás minden formája, így gyakorlatilag majd minden helységben található szllás. (kivétel a Bécs körüli agglomeráció, tehát a Loretto és Heiligenkreuz közötti szakasz, de erről még később írok)
  • Akár magánszállás, akár egyházi kezelésű, mindenütt fizetni kell. Ez bizonyos értelemben egyértelműbbé teszi a helyzetet, ugyanakkor személytelenebbé is a zarándok és a "befogadó" közötti kapcsolatot, erre mindenképpen fel kell készülni lelkileg is. A "Kirchenwirt" - azaz "Egyházi vendégfogadó" nem egyházi kezelésű szálláshelyet (vagy éttermet) jelöl, hanem magánkézben lévőt, csupán arról van szó, hogy a cégtulajdonos az Egyháztól bérli az épületet és az üzemeltetési jogokat. Ebből fakadóan az árak általában hasonlóak a többi szálláshelyéhez, esetleg minimálisan olcsóbbak.
  • Kislétszámú zarándokcsoportot (2-4 fő) esetleg plébánián is befogadnak, itt kb. euro 10-12/fő árral lehet kalkulálni.
  • Minél közelebb vagyunk Magyarországhoz, annál inkább érzik és értik a zarndoklét azon formáját, amelyet az Élet Gyöngyei testesít meg. A Via Sacra-n (Heiligenkreuztól Mariazellig), ahol a településeken ill. az út mentén található vendégfogadók a Szent Úton járó zarándokokra vannak berendezkedve egységesebbek és magasabbak az árak. (A Via Sacráról külön írok)
  • A különböző kereskedelmi szálláshely-kategóriák ár- és komfort szerint: az árak természetesen ettől eltérhetnek, ezek csak iránymutatóként szolgálnak)
    Kiadó szoba - Privatzimmer vagy Zimmer Komfort euro 12-25/fő/éjszaka reggeli nélkül (egyágyas szoba euro 25-től)
    Szoba reggelivel (Bed&Breakfast) - Frühstückspension euro 15-25/fő/éjszaka reggelivel (egyágyas szoba euro 30-tól)
    Apartmanház - Ferienwohnung euro 40-től egységenként.
    Fogadó - Gasthof euro 20-30/fő/éjszaka reggelivel (egyágyas szoba euro 35-től)
  • Étkezési áraknál a következőkre lehet számítani (Gasthof-ban) levesek euro 3-tól, saláták 6-tól, főételek 8-14, édességek 3-5. Kávé, tea 2-2,50, sör 2,50-3,50, üdítő, ásványvíz 1-3. Menü (2 fogás) 5-9.
  • Kisebb településeken (néhol nagyobb városokban is) működő magán-szálláshelyek, fogadók hétköznap egy vagy két szünnapot tartanak. A szünnap(ok) többnyire hétfő és/vagy kedd és/vagy szerda napokon esnek. Kirchenwirtnél vasárnap délelőtt vagy délután is zárva lehet. Utunk tervezésekor erre is gondoljunk, illetve számítsunk arra, hogy nem biztos, hogy az előre kinézett szálláshelyet nyitva találjuk. Többnyire van alternatíva!
  • Ausztriában minden települési önkormányzatnál működik egy információs iroda (egyes helyeken ez csupán egy prospektusállványt jelent), ahol hivatali időben (általában 08:30-tól 15 óráig)a helybeli és környékbeli szállásokról, plébániáról, szentmiserendről stb. lehet érdeklődni, ingyenes térképet és egyéb információs anyagokat lehet kapni.
  • Telefonálásnál ne felejtsük el
    - a roamingot (beállítani a nemzetközi hívási és fogadási lehetőséget)
    - a telefonálás sokkal drágább akár mi hívunk, akár minket hívnak.
    - magánhasználatra az SMS a legjobb,
    - ha minket hívnak otthonról, nemcsak a hívó fél fizet, de nekünk is költségünk van
    - magyar számrAl Ausztriát a 00-43 előszámmal kell hívni, majd a helység előhívószáma következik 0 nélkül
  • A Via Sacra Bécstől Mariazellig (ill. még másik öt irányból): Fontos tudni, hogy a Via Sacra nemcsak a legrégibb zarándokút Ausztriában, hanem ennek modernkori felelevenítése is, amelyet az Európai Unió, az osztrák állam és több tartomány is támogat. A jelenlegi autóút az egykori útvonal nyomvonalán halad, ezért, valamint a már előbb említett társadalmi-kulturális-gazdasági jelentősége miatt, a környékbeli települések mind arra törekszenek, hogy a Szent út rajtuk is vezessen át; tehát a jelenlegi útvonal ez eredeti Via Sacráétól eltér, több irányba elágazik, majd újból összeér.
  • 2007-ben ünneplik Mariazell-nek, mint kegyhelynek 850. évfordulóját, erre hatalmas erőkkel készülnek nemcsak magában Mariazellben, de a teljes Via Sacrán is. (A kegytemplom búcsúnapján, 2007. szeptember 8-án a Pápa is ellátogat Mariazellbe)

    Mindezen körülmények miatt a Via Sacrán a "szokásos" lelki és idegenforgalmi jelenségek mellett komoly kulturális rendezvényekkel is találkozhatunk, nemegyszer a plébániákon, többek között a Heiligenkreuzi és a Lilienfeldi Apátságban is. Ez a "kulturális nagyüzem" nemcsak egyházi, de igen jelentős számú világi látogatót is vonz, erre a zarándokoknak fel kell készülniük - lelkileg is!!!!

Helységek:

Fertőrákos és Loretto között: Mivel Sankt Margarethen Fertőrákoshoz még elég közel van, ezért inkább Eisenstadt - Kismarton külvárosában, Sankt Georgen-ben érdemes megszállni. Sankt Georgen éppen a Loretto felé vezető kerékpárút mellett fekszik.

Loretto: Pater Anton amerikai, de jól beszél németül. Nagyon készséges és örömmel várja a zarándokokat. A kolostorépület most van felújítás alatt, de már tud zarándokokat fogadni.

Loretto és Heiligenkreuz között: Talán az egyik legnehezebb szakasz. A távolság (42 km) miatt szükséges lehet a két helység között egy éjszakát beiktatni, de a térség a fAváros közelsége miatt az egyszerű vendégfogadásra nem annyira kiépített. (Tematikus vendéglátás van pl. pincészetek, golf, lovaspóló, gyógyfürdő stb. de ezek a zarándokok számára nem alkalmasak.) A másik, elsősorban lelkileg megterhelő nehézség szintén a főváros közelsége miatti forgalmas, hektikus környezet, utak, városok, tehát mindaz, ami a zarándokokat leginkább zavarhatja. Itt van szükség a legnagyobb önuralomra és erőre, hogy ezt a szakaszt minél hamarabb magunk mögött hagyjuk. A szakaszon éjszakázásra leginkább lehetséges helynek Baden bei Wien tűnik - legalábbis első látásra. Mindaddig, amíg más lehetőség nem kínálkozik, a városból Heiligenkreuz felé kivezető kerékpár- és turistaúthoz közeleső, a város szélén fekvő Helenental-ban lévő panziókat lehet igénybevenni.

Heiligenkreuz: Az Apátság meglehetősen látogatott (nappali turistacsoportok) és a szálláshelyei is meglehetősen kihasználtak, ezért fontos, hogy a zarándokok (különösen nagyobb létszámú csoport) előre jelezzék érkezésüket. A szállásdíj igen kedvező a zarándokszálláson, az étkezéseket nem kötelező igénybe venni. (A reggeli bőséges és változatos, a vacsora egyszerű és ízletes) Ha véletlenül nem volna hely az Apátságban, Heiligenkreuz városban csupán egy vendégfogadó működik (Gasthof Gerlinde Gibiser).

Heiligenkreuz és Kaumberg között: A Klein Mariazell-beli templom és kolostorépület teljes felújítás után, valamint egy modern résszel kibővítve várja a zarándokokat. Működtetnek egy Zarándokirodát is (Wallfahrtsbüro Tel: +43-2673-7010, e-mail: office@kleinmariazell.at) ide minden, Klein Mariazell-el és a zarándoklattal kapcsolatos kérdéssel lehet fordulni. Szálláshely a kolostor közvetlen szomszédságában lévő
"Kirchenwirt" Fogadóban, de csoportos zarándokok esetén nagy valószínűséggel a kolostorban is meg lehet szállni. Ez külön megbeszélés kérdése.

Kaumberg: A városon kívül camping és egy fogadó is található, a városban pedig a Kirchenwirt élelmiszerboltot is üzemeltet, szálláskeresésben is segít. A Plébániatemplom plébánosa P. Slavomir DLUGOS, szlovákiai pap, a lilienfeldi apát úr kedves szavakkal szólt róla. A plébános úr (fiatal) a városban is közösségi szerepet vállal.

Kaumberg és Lilienfeld között: Hainfeld egy viszonylag nagy város, még közel Kaumberghez, a köztes megpihenésre a 4 km-re lévő camping (Halbach Freizeitanlage) lenne alkalmas. EgyAb szálláshelyek St. Veidt a.d.Gölsen és környékén találhatók. (megint egy több településből álló ?Marktgemeinde?:Rohrbach, Rainfeld, St. Veit, Wiesenfeld, Schwarzenbach).
Wiesenfeld közvetlenül St. Veit után a kerékpárút mellett fekszik.
St. Veit-ben tudomásom szerint most csak "vendég-plébános" van, ezért a szentmisék rendje e pillanatban nem ismert.
Rohrbach an der Gölsen: plébánia: tel: +43-2764-2520 P. Pirmin Mayer (plébániai referens: Gertrude Fuchs) e-mail: pfarramt@pfarre-rohrbach.at

Lilienfeld: A Lilienfeldi Apátság is (miként a Heiligenkreuz-i is) részt vesz abban az országos programban, amelyben a résztvevő apátságok, kolostorok megnyitják kapuikat a világi személyek előtt, akik egy kis elvonulásra, lelki-szellemi feltöltekezésre vágynak. A program a "Klösterreich" nevet viseli, (a Kloster - kolostor és az Österreich - Ausztria szavak összevonásából) Lilienfeldben ezen kívül nemzetközi zenei mesterkurzust és fesztivált is rendeznek.

Lilienfeldtől Mariazellig: Türnitzben érdemes egy parasztudvaron megszállni - a zarándokút által érintett többi helységhez képest itt viszonylag több is van egy térségben - a városba bevezető ill. az onnan Ulreichsberg (Mariazell) felé vezető út mentén is. Az információs lapon csupán néhányat tüntettem fel mutatóba... A polgármesteri hivatalnál működő információs irodában kérjünk egy helyi térképet, és azon megmutatják, melyik merre található. Az árak 15-25 Euro között mozognak személyenként bőséges reggelivel. (van hely, ahol olcsóbb az ár, de az ágyneműért külön felszámolnak, ha kérünk. Nincs kizárva a szénapadlás sem...
Nagyobb létszámú (szervezett?) csoport esetén a polgármester is felajánlotta segítségét az iskolai tornateremmel - iskolai szünetben. (Bürgermeister Dir. Franz Auer Tel: +43-2769-8204 - hivatali időben)

A Hubertussee előtt található a Reininger fogadó, a híres-neves "Wuchtelwirtin" - azaz kb. "Buktás-fogadósné" fogadója, de szobája sajnos nincs.

Gscheid: Az élet gyöngyei zarándokút legmagasabban fekvő szálláshelye, a magas hegyek között néhány elszórt épületből álló "tanyaegyüttes". Parasztudvaroknál személyenként Euro 12-15-ért kaphatunk szállást. A Gasthaus Raffinger tulajdonosa felajánlotta, hogy szükség esetén segít.

Végül elérkezünk utunk céljához, a Magyarok Nagyasszonyához - Magna Domina Hungariae - ez van kiírva a Bazilika kapujára. Mariazell egyben a Középeurópai népek közös zarándokhelye is! Mariazell - mint minden zarándokhely - kicsit zsúfolt, kicsit zajos (de nem nagyon), van "bazársor" is és a világ minden tájáról zarándokok, akik valamiért fontosnak tartották, hogy eljöjjenek, és itt legyenek. Az egyes csoportok folyamatosan tartják hálaadó szentmiséiket (amikor ott voltam, az egyik csoporttal 25 ministráns érkezett!), jó látni a sokféle hangulatú, sokféle stílusú zenével, énekkel kísért vagy csupán csendes, meditatív szentmiséket. Ha egy kis elcsendesedésre vágyunk, erre is van lehetőség valamelyik mellékoltárnál, vagy a főoltár mögötti ún. régi szentélyben.

Szálláshelyül a Jézus Szíve Népleányai által fenntartott Corda Magyar Zarándokház kínálkozik, nagyon kedves idős nővérek vezetik, de mivel házuk közismert a magyar zarándokok körében, és gyakran vannak egyházi vendégeik is, ezért a lehető legkorábban értesíteni kell őket az érkezésről.
Ha esetleg nem lenne szabad hely a Magyar Zarándokházban, az sem nagy baj, hiszen Mariazellben nagyon sok szálláshely működik, közülük nem egy egyház fenntartású intézmény. A városközpontban lévő információs iroda készséggel ad információt nemcsak a szálláshelyek címéről, de segít abban is, hogy megtudjuk, hol van megfelelő szálláshely. (nyitvatartás május1-okt.26. hétfőtől péntekig 09h-17:30, szombat 09h-16h, vasárnap 09h-18:30. okt. és nov. hétköznap 09h-17h)

Elkészült egy nappali zarándokpihenő is, amely mosdási, tusolási lehetőséget is biztosít, csomagmegőrzést is vállal, pihenő padokkal, italautomatákkal is fel van szerelve. Az ára személyenként Euro 0,50.

ÁLDOTT ÉS GYÜMÖLCSÖKET HOZÓ, ÉRLELAŐ, SZÉP UTAT KÍVÁNOK MINDEN ZARÁNDOKNAK!

Nagy örömmel várom a zarándokok visszajelzését, mennyire találták hasznosíthatónak az itt felsorolt információkat. Ugyancsak kérem jelezzék, ha valamely adat változott, ha újabb szálláshely-lehetőségről szereztek tudomást. Kérem osszák meg velünk minden, az út során szerzett tapasztalatukat! (lelki, fizikai, gyakorlati, egyészségügyi stb.) Külön hálás volnék, ha az út mentén felkeresett templomok szentmiserendjét, egyéb liturgikus eseményeik rendjét megírnák nekünk.

Kaufmann Mária
szallas@viamargaritarum.info