Kirándulás és élménybeszámoló Bajon - 2010. november 28.

Amint azt a honlapon már korábban olvashattátok, az elmúlt vasárnap délután a baji önkormányzat és egyházközség vendégei voltunk egy vetítéssel egybekötött élménybeszámolóra. Mivel azonban már kissé elvonási tüneteink kezdtek kialakulni a természet hiánya miatt, úgy alakítottuk a napi programot, hogy viszonylag korán reggel elinduljunk Budapestről, hogy a délelőttöt már a Gerecse erdeiben töltsük.
Két autóval indultunk a fővárosból, és Agostyánban, a nyárról már ismert ökofaluban találkoztunk, innen indultunk neki a hegység lankáinak. A Jóisten ismét kegyes volt hozzánk, ugyanis csodálatos hótakaróval borította be a tájat, így igazi téli kirándulásban lehetett részünk, melyhez természetesen hozzá tartozott a hógolyózás és a hóemberépítés is.
Már kora délután megérkeztünk Bajra – zarándokokhoz méltóan, gyalogszerrel – ahol a helyi hívek már készülődtek a közös adventi gyertyagyújtásra és litániára a templom előtt. A rövid szertartás után mi kerültünk a figyelem középpontjába, következett a helyi közösségi házban a vetítéses élménybeszámolónk a nyári útról. Szép számú érdeklődő gyűlt össze, és ismét tanúi lehettünk a helyiek ragyogó vendégszeretetének: finomabbnál finomabb süteményekkel kényeztettek bennünket, és természetesen a poharaink sem maradtak üresen. A beszámoló után még vacsorát is kaptunk, valamint hosszan elbeszélgettünk vendéglátóinkkal, így elég későre járt már az idő, mire elindultunk hazafelé. Csodálatos volt ez a nap, köszönjük a Jóistennek és a bajiaknak!!!

Szentpéteri Sára

AnhangGröße
Másolat - zarandok 095.jpg84.08 KB
Másolat - zarandok 123.jpg82.09 KB
Másolat - zarandok 049.jpg94.01 KB