Márius 19-én szakaszfelelősök szezonnyitó találkozója

Szakaszfelelősök idénynyitó találkozója - március 19. szombat (munkanap) 17 óra Szent István Ház (Szent Imre Plébánia, Bp. XI. ker. Himfy utca 9.)

Szeretettel várunk mindenkit, aki a jövő évben szakaszfelelősséget szeretne vállalni a Gyöngyök Útja bármelyik szakaszán.

A gerecsei hétvégén megbeszéltek alapján Szentpéteri Sárával (az Alapút új jelzésfestő koordinátorával) továbbgondoltuk, hogy hogyan képzeljük az út festését. Erre a találkozóra várunk mindenkit, aki a Gyöngyök Útja bármely szakaszán szeretne a 2011-es évben szakaszfelelősséget vállalni. A megbeszélés célja, hogy átbeszéljük mik a szakaszfelelős feladatai, ki melyik szakaszt vállalja, hogyan és mint fessünk stb.

A szakaszfelelősséget ki-ki egy évre vállalja, s terveink szerint 2011. május 13-án gyűlnénk össze újból, hogy friss tapasztalatainkat megosszuk. Így a terep 1. bejárására kb. 1,5 hónap állna rendelkezésre. Arra törekszünk, hogy minden szakasznak min. 2 gazdája legyen.

Fő feladat: az adott szakasz bejárása, útleírás ellenőrzése, jelzések javítása, pótlása, belógó növényzet eltávolítása, településeken kapcsolatfelvétel szállásokkal, polgármesteri hivatallal, atyával, erdészettel stb.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy mindenki jobban szeret csapatban dolgozni, mint egyedül. Erre természetesen lesz mód a jövőben is. A csapatmunkát mindenesetre inkább olyan helyszínekre irányítanánk, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozik (teljesen jelzetlen út, felfedezőút vagy generálfelújítás). Ki-ki a saját szakaszára is szervezhet csapatot, de ez már saját hatáskörbe tartozik. :)

Aki eddig nem festett, az is jelentkezhet, a betanításról közös jelzésfestő túrán gondoskodunk. Kérjük, hogy aki szeretne szakaszt vállalni (függetlenül attól, hogy eddig volt-e szakasza vagy sem), jelentkezzen e-mailben vagy telefonon Szentpéteri Sáránál (e-mail: szentpeterisara@gmail.com tel: 06-20-220-86-55). Az eddigi szakaszfelelősöket is kérjük tehát, hogy jelezzenek vissza, tudják-e vállalni szakaszuk karbantartását. Szakaszcserére van lehetőség, ha már valaki unja a sajátját... :)