A szálláshely-keresés zarándokútjának lelki gyümölcsei...(2006. július 3-7 - Mariazell - Bakonybél)

A Magyar Camino hosszú szakaszának Mariazelltől Bakonybélig tartó szakaszait jártam be azzal a céllal, hogy az útrakelő zarándokok számára szálláshelyeket keressek ott, ahol még eddig nem volt, illetve a már meglévő szálláshelyekről szóló információkat frissítsem, bővítsem. Az Utat rendhagyó módon "visszafelé" és "ráadásul" autóval jártam, de zarándok lelkülettel. Utamat élő és meghalt családtagjaimon kívül Az Élet Gyöngyei - Magyar Camino zarándokai és szolgálói valamint a magyar zarándokhagyományok felelevenítéséért ajánlottam fel, rábízva magamat a Mindenhatóra. Könyörgésemben azArt fohászkodtam, hogy adja meg az Úr, hogy törekvéseim, cselekedeteim mindenkor az Ő dicsőségére és szolgálatára irányuljanak.

Az Utam során kapott élmények befogadása, feldolgozása arra a felismerésre vezettek, hogy a kitűzött célt és az útra tett felajánlásomat nap-mint-nap fel kell elevenítenem és meg kell ismételnem, mert az út során számtalan körülmény képes gondolataimat befolyásolni, figyelmemet elterelni. Azonban, ha az alapok mellé kapott élményeket, tapasztalásokat beillesztem Utam gyümölcsei közé, így válik teljessé, élet-érlelővé az ÚT.

Tehát az első tanácsom az útrakelőknek és az útonlévőknek: Ne engedjük szem elől veszíteni útrakelésükre való felkészülésünkkor kitűzött eredeti céljainkat, felajánlásainkat. Mindazokat az élményeket, amelyek útközben érnek bennünket (akár egy szép táj, épület, emberek, akár kellemetlen testi vagy lelki tapasztalások) csupán plusz ajándékként tekintsük. A napi időbeosztásban végzett rendszeres ima (akár haladás közben is lehet végezni!) nagy segítséget jelent!

A másik élmény, ami segíthet testi és lelki felfrissülésünkben, hogy mindazokon a helyeken, amelyeken keresztülhaladunk, és templomot, kápolnát, útmenti keresztet, szobrot találunk, megállunk néhány percre. Megtapasztaltam, hogy Utam során azok a szentek, akiknek ezeket az építményeket szentelték, láthatatlan szálakkal összekötve "kézről-kézre" adnak. Valahogyan így létezik a láthatatlan Sacra Hungaria.

Hasonlóképpen volt az egyes településeken lakó emberekkel való találkozásaimkor is. Ugyan a helybélieknek furcsa, ha egy idegen megáll a templom előtt, körüljárja és ha nyitva van, bemegy és imádkozik (meglepően sok településen nyitottak a templomajtók), jól meg is nézik, és minden valószínűség szerint a láthatatlan információs csatornákon keresztül azonnal el is terjed a híre ennek, de ebben egyfajta példamutatási, missziós lehetőséget is láttam. Felkelti az érdeklődést mind az ember, mind az Út és azáltal az egyház illetve a hit iránt. Olyankor pedig, amikor mindez nem is valósult is meg, mindenképpen egy pozitív hozzáállást, segítőkészséget kaptam.

Második tanácsom tehát az alázat. Alázat, elvárás- és előítéletmentes, ajándékként felfogott találkozás mindazokkal, akikkel Utunk során találkozunk, legyenek azok zarándoktársak, helybeli lakosok, szállásadók, papok stb. De ugyanez vonatkozik a természet ajándékaira (38 fokban egy árnyat adó fa micsoda hatalmas ajándék!!!), az egyes helyeken a hit megélésének, a liturgiák, szokások különbözőségének elfogadására is! A nyíltszívű és nyílt tekintetű közeledés az esetek többségében hasonló viszontválaszt ad! Ahol pedig nem, annak okát nem kell és talán nem is lehet keresni, hiszen idegenek vagyunk, nem ismerhetjük a riadalom (?), bizalmatlanság (?) valódi okát. A legkevésbé sem szabad azonban ítélkeznünk a számunkra szokatlan, furcsa, vagy egészen egyszerűen "túlhaladottnak" gondolt jelenségekkel szemben. Ez utóbbi különösen vonatkozik az ausztriai liturgikus szokásokra, az egyház megjelenési és működési formáira. "A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test." (Kor1,12,12)

Utam során nagyon jó érzAs volt megtapasztalni Krisztus Egyházának az állandóságban is állandó megújulásának folyamatát. A XVIII-XIX században kialakult ún. népi vallásosságnak a mai napig fennmaradt szimbólum- és szokásrendszere mellett napjainkban egyre több helyen formálódó, modern világunk letisztult, vagy erre törekvő, megújuló közösségekkel, liturgiákkal, templomokkal, a híveket kiszolgáló létesítményekkel találkoztam. Felejthetetlen beszélgetések a saját kisközösségükért áldozatosan helytálló plébánosokkal, akik nemegyszer 8 községben látják el szolgálatukat, és mindemellett azon dolgoznak, hogy településük rajtuk keresztül is bekapcsolódhasson a nagyobb - egyetemes közösségbe.

Találkoztam kora-középkori remeteség helyén jelenleg kialakuló, épülő modern szerzetesközösséggel is, és hatalmas barokk kolostorokban élő csekélyszámú szerzetessel, akik a hagyományokat fenntartva és ezáltal az örökkévalóságot szimbolizálva élik mindennapjaikat és próbálják összeegyeztetni a modern világ kényszerű kihívásait saját belső szerzetesi életük mélységével és állandóságával. Öröm volt látni a nagyszámú fiatal papot és szerzetesnövendket - többségükben Ázsiából, de ugyanígy az Amerikából Lorettóba jött fiatal papot is, aki minden modernsége mellett nagy igyekezettel szolgálja az évszázados kegyhelyet és a település hagyományosan népi jámborságú híveit.

És a zarándokok között mennyi örömteli találkozás! Fiatalok a világ minden tájáról Mariazellben - természetesen az idős "búcsújárók" mellett. Itt jutott eszembe, hogy bizony tisztázni kell az útrakelés, útonlt különböző fogalmait! Más a zarándoklat, más a templombúcsú, megint más a szent helyek meglátogatása és megint más az ún. vallási turizmus. Egyik sem előrébbvaló vagy "gyengébb" a másiknál, mindegyiknek megvan a maga spirituális jelentősége, de Utunk megkezdésekor igenis szükséges magunkban tisztázni, a miértek mellett a hogyanokat is!

Visszatérve a zarándokok sorához: találkoztam bizony motorbiciklis zarándokokkal is, akik megérkezve egy-egy szent helyre, levéve hatalmas bukósisakjaikat, megigazítva motoros ruhájukat tértek be a templomba és térdeltek le az oltár előtt. Megszólhatjuk-e vajon ezek után a motorosokat? Tudjuk-e vajon, hová igyekeznek? Megszólhatunk-e egyáltalán bárkit, akivel Utunk során találkozunk?

Az ausztriai kolostorokban, ahol megszálltam, találkoztam olyan üzletemberrel, mérnökkel, orvossal, tanárral, akik szabadságuk egy részét elvonultságban töltik, lelkük megerősítésére fordítják. Ennek Magyarországon is vannak már jelei, de még nem elterjedt, holott ebben a mai zaklatott világban bizony nagyon nagyon sok(unk)nak volna ilyen feltöltődésre szüksége! Együttélni a szerzetesekkel, résztvenni imáikban, napirendjükben (már amelyikben lehet) hatalmas erőt képes adni - mint ahogyan én is kaptam akár egyetlen nap alatt is!

Végezetül egy utolsó élmény az ima erejéről, amely még akkor is képes a nehézségeket legyűrni, ha tudatlanságunkban nem vesszük százszázalékosan komolyan: Korábbi tapasztalataim szerint Magyarországon, azokon a településeken, ahol nincs egyházi kezelésű szálláslehetőség, nehezebben megy a kapcsolatfelvétel a helyi plébániákkal vagy az önkormányzattal. Visszafelé irányban az utolsó ausztriai helyszín Loretto volt. Ide betérve azért fohászkodtam a Lorettoi Szűzhöz, hogy segítsen Utam további, magyarországi szakaszán, ébressze fel az emberekben a segíteni-akarás szándékát. A lorettoi kegytemplom az itáliai Loreto város Szűzanya középkori faragott szobrának másolatát őrzi; ezt tudván incselkedett bennem az Ardög, hogy a szobor maga "csupán" egy másolat, nem tudatosítottam magamban, hogy nem a szoborhoz imádkozom, hanem Ahhoz, Akit az megtestesít. Egyszóval nem vettem igazán komolyan a "címzést", bár a kérésem szívből jött. Az ezután következő magyarországi szakaszon - Bakonybélig - minden szükséges helyen találtam szállást vagy lehetőséget, mindenütt készséges és kedves plébánosokkal, szállásadókkal találkoztam, egyetlen nap alatt több települést tudtam bejárni, mint egy-egy ausztriai napon. A Szűzanya kedves határozottsággal mutatta meg, milyen kisszerű is az emberi kételkedés.

Elindulásom előtti vasárnap (július 2.) Sarlós Boldogasszony napja volt, a hagyomány szerint a Vizitáció, azaz Mária Erzsébetnél tett látogatásának ünnepe. Ausztriában az ünnep neve: Maria Heimsuchung, ami szó szerinti fordításban Mária otthon(szállás)-keresésének ünnepe. (Ezt csak ott tudtam meg...) Óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: lehetséges, hogy ez az én mostani Utam, amelynek időpontját csak 3 nappal korábban határoztam el, már benne volt az Úr tervében, és én csak egyszerűen engedtem a hívásnak...

Hálát adok, hogy részese lehetek Az Élet Gyöngyei zarándokút - Camino-magyar út születésének és növekedésének.

Kaufmann Mária