Kerekek és gyöngyök

Az alap utat még júliusban tekertem végig. A Szent Margit sírtól inultam, majd zarándokmise az Országútiaknál. Nagy elszántsággal indultam, de már az első nap rájöttem, hogy a turistajelzéseken nem célszerű felmálházott kerékpárral (+ majd'' egy biciklinyi súly a csomagtaertón) járni. A 10-es úton átkelve akad az első kemény tolás, amelyet a nagy-kevélyi követ, Csobánkáról meg azért tóltam fel a gépet Lajosforrásig, hogy lefele is tóljam egy keveset. Úgyhogy Pilisszentlászlótól betonon mentem tovább. Másnap még a Börzsönyben próbáltam még egy földutas szakaszt (Szokolyáról Nógrádra csak marha nagy kerülővel jutottam volna), de egyszercsk agyig süllyedt az első kerék... Vissza a vasútállomásra, majd tisztálkodás: egy komplett agyagbányát hagytam hátra, de a felnin is maradt annyi, hogy a nap végére majd'' elfogytak az elsó fékpofáim. Nógrádtól végig aszfalton mentem. Ez igazi öröm volt. Érsekvadkerten találkoztam Diós Judittal és John Tiborral. Végül eljutottam Mátraverebélyre, ahonnan másnap a reggeli mise után hazatekertem (Nézsán át, ott ebédeltem a cserkésztáborban) Bp-re, ahol a Szent Margit sírnál egy imával fejeztem be a zarándoklatot. Innen már csak haza kellett volna tekernem de a Margit hídon való átkelés után, a sírtól kb 1 kilométernyire letört a bal oldali hajtókarom...

Októberben terveztem Budapeströl Marizellbe tekerni, de valahogy sose engedtek el a munkahelyről. Mígnem november elején végre megkaptam a 13-ával kezdődő hetet. Legalább is azt hittem. A szállásokat telefonon intéztem, legalább is Péliföldszentkeresztet és Zircet. Celldömölk és Sopron még hátra volt, de a telefonszámok megvoltak. Heiligenkreuzba és Lillienfeldre ímélt írtam, amire meg is kaptam a pozitív választ. Végül hétfőn délben elindultam (Bp.-Börs-Bkeszi-Páty-Zsámbék-Szomor-Bajna-Bajót-Pélifsztkereszt), sötétedésre meg is érkeztem a szaléziekhez. A vendéglátók kedvesen fogadtak, kaptam egy szobát: két emeletes ágy, zuhanyzó, Újszövetség felszereléssel. A biciklit is berakták egy helyiségbe, mivel szakadt kint az eső (mihelyt megérkeztem, elkezdett esni). Reggel a pakolásnál még esett, de a nyeregre már esőkabát nélkül ültem fel. Nem sokáig, a Nagysáp-Bajna-Héreg útvonalon akadt pár szint, ahol ki mkellett állni a nyeregből, de Tarjánból kiadós gurulásban volt részem Tatabányáig. Itt reggeliztem, és meg is kaptam a munkahelyi visszahívást, miszerint 1 óra múlva már megvan az alapanyagom a munkámhoz. Hurrá... Zircig szerettem volna eljutni, és ehhez azért ragaszkodtam. Környéig van forgalom az úton, de nem vészes. Oroszlány után pedig egy kellemes keskeny erdei aszfalton visz az út, elhagyott bányaépületek és a helyi szemétlerakó mellett. Mégsem kellemetlen a táj. Aztán egyszer csak tesz az ember egy 500 méteres kitérőt Vértesszentkeresztre (vagy -hez???). Jártam már párszor ott, mindíg be lehetett menni, de most be volt zárva a nem oda illő kerítés, bent egy terepjáró és pár munkás. Lehet reménykedni... Mórtól már alig 35 km Zirc, alig több, mint Fehérvár. Viszont ezen a szakaszon van az egész napi etap szintjeinek a fele. de talán a legszebb szakasz is. Zircen csak egy hamburgerre volt időm (a Hamburger Boxot minen zarándoknak feltétlenül ajánlom, Veszprém felé a bal oldalon van, a konkurencia sokkal igényesebb, de ott sütizni érdemes). Még egy csöndes hálaadás a templomban, majd irány a vasútállomás és haza. hogy másnap nehogy megérezze a dübörgö gazdaság a hiányomat.

Biciklis zarándokoknak egy kis statisztika (remélem a folytatás se fog elmaradni:

1. nap Bp-Péliföldsztkereszt: 60.8 km760 m szintemelkedés
2. nap Péliföldsztkereszt- Zirc 110 km 1145 m szintemelkedés (amúgy ez lett volna a leghosszabb napom)

A maradék tervezet: Zirc-Celldömölk, Celld.-Sopron, Sop.-Heiligenkreuz, Heilig.-Lillienfeld, Lill.-Mariazell. Pont 1 hét.

Málha (novemberi viszonyokkal számolva):\r\nhálózsák, polifóm, bicska, biciklisgatya, kultúrgyatya, 2 windstopper felső, mellény, esökabát, aláöltözet (alsó, felső), 2 zokni, 2 alsógatyó, trikó, tisztaságcsomag, térképek, Adoremus, füzet, toll, zarándokkönyv, fényképező, sportszeletek, 2 db literes kulacs, géprongy, olajszpré, szerszámok, fejlámpa, pótelemek, bukósisak, kesztyű.

Így is túlpakoltam magam, nyáron meg a ruhák száma sokkal kevesebb

Amit viszont nem nagyon lehet leírni, az az élmény. Biciklivel zarándokolni talán egy kicsit más. Jelzéseket nem nagyon kell keresni (kivéve, ha az alaputam első napjára gondolok), tekerés közben pedig nagyon jókat lehet énekelni, és ami a lényeg, jó hangosan is. Monoton szakaszokon a taizei énekek a tekerés ritmusát is megadják, máskor ott vannak a gitáros énekek (tandemen még gitárkíséretet is el lehet képzelni:)) és a "hagyományos" népénekek. Egy pihenő tökéletesen alkalmas elmélkedésre, vagy csak egyszerűen pihenni, kikapcsolni. Péliföldszentkereszten egyszerűen csak ledőltem, nem erőltettem az elmélkedést, és pihentem. Aznap a puszta gyöngyéből úgyis jutott bőven. Sose pihentem ilyen jól, ilyen egyszerűen. És utána egy elmélkedés már jött magától. Elég volt elolvasni és megrágni a zarándokkönyv ide vonatkozó Reményik Sándor versét (Kegyelem).

Isten előtt 1000 év olyan, akár egy pillanat. Talán nem pontosan idéztem a Szentírást, de csodálatos volt átélni ennek a megfordítottját. Két nap is lehet olyan Isten társaságában, hogy az rendkívül soknak tűnik. Akármnnyire maradtam, illetve tekertem volna tovább, le kellett jönnöm a Tábor hegyéről, s vissza kellett térnem a Városba, ahol szépen visszaestem a szokott kerékvágásba, De valami azért mégse pont olyan, mint zarándoklat előtt.

Bence

kerékpárral az Élet gyöngyei úton

Júli. 12 és 13-án 2 napi eröltetett menetben elértem az alapúton Szentkútra. Csak Nógrádban aludtam a sekrestyesnél, ugyanis teltház volt a szálláson egy csoport miatt. Ott 2 gyalogos zarándokkal találkoztam.
2. nap este értem Szentkútra, ahol 3 gyalogostárssal együtt a rendházban
aludhattunk. Ha érdekelnek valakit a részletek, szívesen megírom.
Eltértem néhol a megadott útvonaltól, főleg a végen felé, de a pecséteket beszereztem. J.

Tisztelt Fórumozók!A

Tisztelt Fórumozók!
A nyár derekán tervezzük kerékpárral megtenni az utat (Mátraverebély - Máriacell).
-Aszfaltos(?) útra gondoltunk volna.-
Ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim:
Milyen az út állaga: milyen bringával érdemes menni.
Milyen nehézségű az út: sacc mennyit érdemes egy napra tervezeni - alig múltam ötven -
Mit jelent az, hogy teatűzhely van egy szálláson?
Konkrétan Ausztriában milyen "nehéz" a terep?
Hogyan lehet onnan vonattal visszajönni?
Ilyenekre lennék kíváncsi, meg minden más dologra, ami hasznos lehet.
Tisztelettel: jack

még jacknak

Kedves Jack!

Bence válaszát kiegészítendő:
- a teatűzhely azt jelenti, hogy csak melegítésre lehet hasznélni a tűzhelyet, főzésre nem
- Ausztriában szinte végig aszfaltos kerékpárúton lehet menni (olyan kerékpárút, amin cak kerékpárok járnak); a végén elég komoly emelkedők vannak, egy jobb autós térképről is fel tudod mérni az utolsó szakasz nehézségeit (Türnitzig nem vészes).
- Máriacellből indul vonat (kerékpárt is lehet rajta szállítani) St. Pöltenbe, ott át kell szállni a bécsi vonatra, majd onnan lehet haza vonatozni. Ha Budapesti vagy, akkor javaslom a Déli pályaudvar nemzetközi pénztárában érdeklődjél. Szívesen ellátnak minden információval.

Jó készülődést!
Csaba

Tisztelt Csaba! Köszönöm

Tisztelt Csaba!
Köszönöm az információkat!
Nem tudom, hogyan oldható meg az étkezésem. Ha abbahagyom a "válogatós" étkezést, az nagyobb visszalépés. Természetesen erre is van majd' három hónapom.
Köszönöm a segítséget!
Tisztelettel: jack

jacknek

Kedves Jack!

Szerintem érdemes aszfalton menni. Én a Pilisben és a Börzsönyben is eléggé megszenvedtem az emelkedőkkel, azaz toltam, ami nem volt könnyű, mivel hátul ott voltak a csomagjaim. Kismaros fölött meg tengelyig süllyedtem egy "pocsolyában". Itt döntöttem, hogy aszfaltozom. Ne főutakat válassz, így emelkedőkben is lesz rész, de nagyon hangulatosak a kisforgalmú utak.
Az utak állaga ahol aszfaltos, ott járható normál trekking biciklivel is. Én montival mentem Mátraverebélyig, de tavaly eltekertem Santiagoba egy normál nemmonti (azaz 622-es kerékméretű trekking géppel). Egy egyszerűbb Shimano felszereltségű gép is tökéletes a célra, de legyen minden indulás előtt jól beállítva! Akár monti, akár trekking gép, kényelmesen tudj rajta tekerni amikor rajta vannak a csomagok. Ne rugdossa a sarkad tekerés közben a zsakot.

Nem tudom, hány napot szánsz az útra. Ha van időd, akkor érdemes inkább napi 60-80 km-t tekerni és időt hagyni a szemlélődésre. Ez főleg az elején érdemes, úgyis vannak ott emelkedők bőven. A Kisalföldön, Pápakovácsi után Fertőszentmiklósig viszonylag kevés az emelkedő, itt talán elég csak Celldömölk után megszállni (a celldömölki plébinél van a kulcs!). Sajnos más szakaszon nem jártam.

Teatűzhely passz. Ausztria passz. Vonat passz.

+ hasznos dolgok: Ruhából nem kell túl sokat vinni, én egy váltást vittem, naponta mostam. Nekem hátul volt két oldalt bicikliszsák (VauDe), illetve elöl egy kormánytáska. Ezekbe minden befér, sőt...

Bence
(bocsánat a tegeződédért, én még csak 30 vagyok. Remélem nincs harag!)

Tisztelt Bence! Szerintem a

Tisztelt Bence!
Szerintem a tegeződés természetes.
A múlt évben a Caminót mentünk gyalog - SJPP - Santiago - Finisterra -, arra treníroztam,
most kezdtem biciklire a tréninget. Ha egy, másfél hónap alatt elérek oda, hogy két
óra alatt elgurulok egy ötvenest sík terepen, akkor elégnek gondolom magam arra, hogy
nekikezdjek az útnak. Ha ez nem megy, akkor itthon maradok.
Tehát az egész még nem biztos.
Van két montim meg két versenybringám: inkább az utóbbira gondoltam, ha menni fogunk.
Ezért fontos az út állaga. Gondolom, napi 80 km nem is sok, nem is kevés egy napra:
- a fenti esetben.
A "konyha" azért fontos, mert vegás vagyok, (meg "válogatós"): amit itt-ott csinálgatnak ételt
azt nem eszem meg. A nem túl sokból nem szerencsés viszonylag sokat fogyni.
Az útvonalat mostanában kezdem "összenézni", tehát akár utalásszerű apró információ is fontos!!!
Valahol 12-14 nap körül elégnek kellene lenni, semmi nagyon sürgető dolgom nem lesz
akkor éppen.
Az evés, meg a visszavonat bizonytalan de nagyon: végül is van még majd három hónap az
esetleges indulásig.
Köszönöm az információkat! Bármit, amit úgy gondolsz fontos lehet számunkra, szívesen veszem.
Tisztelettel: jack

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.