Jelzésfestő tábor a Cserhátban I.


Nagyoroszi-Érsekvadkert-Mohora
(2010. október 29 – november 3.)

Az egész úgy kezdődött, hogy a nyári utat járva, sajnálattal vettük észre, hogy a Gyöngyök Útja Nógrádsipek utáni szakasza, mely a piros sáv turistajelzésen halad, alig követhető, annyira lekoptak már a jelzések. Már akkor elhatároztuk, hogy ősszel nekiindulunk, és újjá varázsoljuk utunk ezen szakaszát. Ráadásul segítő társakra is találtunk, a Nógrád megyei Természetbarát Szövetség tagjainak személyében.
Lelkes csapatunk október 29-én, pénteken este érkezett Érsekvadkertre, ahol a Kolping-ház öt napon keresztül szolgált táborunk bázisául.
A feladatunk kicsit összetettebb volt, mint a korábbi jelzésfestések alkalmával, ugyanis nem csak a sárga gyöngyöket, hanem a piros sáv jelzést is festettük, így volt, hogy háromszor mentünk végig ugyanazon az útvonalon. Napközben keményen dolgoztunk, de a Jóisten segítette munkánkat, ugyanis öt napon át ragyogó napsütésben és kellemes meleg időben volt részünk, rácáfolva arra, hogy már novembert ír a naptár. Esténként, mikor fáradtan visszaértünk a szálláshelyünkre, még nem ért véget a nap. Közösen nekiláttunk elkészíteni vacsoránkat, melyet mindig nagyon vidám hangulatban sikerült elköltenünk, és természetesen egy kis finom bor is akadt mellé.
Az utolsó esténken, hogy megköszönjük a szállásadóink kedves vendéglátását, egy rövid képes élménybeszámolót tartottunk a nyári útról a szép számban összegyűlt helyi híveknek.
A jelzésfestő tábor első szakasza teljes mértékben sikeresnek mondható, ugyanis sikerült felújítanunk az útvonalat Mohorától egészen Nagyorosziig. A hétvégén folytatjuk, most a piros út Mohora és Nógrádsipek közötti szakasza következik, a bázisunk pedig Nógrádmarcalon lesz.

Szentpéteri Sára