Beszámolók

100 km-en megújultak a Gyöngyök Útja jelzései


Július 7-én érkeztünk haza 9 napos jelzésfestő táborunkból, amelynek keretében Mátraverebély-Szentkút és Kismaros között újítottuk fel a Gyöngyök Útja jelzéseit és a turistajelzéseket. A zarándokút 10 sárga pöttyből álló jelzése több mint 100 km-es szakaszon 10X12 cm-es fehér alapra került a jobb láthatóság és az MTSZ szabványhoz való igazodás érdekében. A Gyöngyök Útja jelzése az új fogalmak szerint rácsatlakozó jelzésnek számít, ami azt jelenti, hogy amennyiben más turistajelzés mentén halad (azaz más jelzéssel fonódik), ritkábban van felfestve és a jelzés egyenes haladás esetén felfelé mutató nyíl formájában rámutat arra az alapjelzésre, amit követni kell. Településeken sűrűn, egyébként turistautak találkozásánál ill. megerősítésként bizonyos időközönként 1,5-2 km) fordul elő. A régi csúnyábban sikerült gyöngyjeleket igyekeztünk eltávolítani, a szép kivitelűeket megtartottuk, de már nem újítottuk fel. Így idővel ezek is el fognak kopni. Ahol a gyöngyjel önállóan halad, ott normál turistajelként funkcionál.

Pilgerbegleiterkurs an der Via Sacra (június 11.)

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy június 11-én Türnitzben részt vehettem a Via Sacra zarándokút zarándoklatvezető tanfolyamának egyik képzési modulján. Mivel a Gyöngyök Útja is ebbe az osztrák zarándokútba kapcsolódik be Heiligenkreuz után, nagy lehetőség ez a kurzus arra, hogy osztrák zarándoktársainkkal jobban elmélyítsem a kapcsolatokat ill. tapasztalatot szerezzek a zarándoklatvezetés terén, hiszen Magyarországon még nincsen hasonló jellegű képzés.

Élménybeszámoló a pünkösdi zarándoklatról (június 11-12.)

... és eljött!

Nagyon szép időben indultunk útnak az Árpád-hídi autóbusz pályaudvarról Pünkösd vigíliáján.
Úti célunk Pilisborosjenő volt, ahonnan elindulva pilisszentléleki megszállással Esztergomba zarándokoltunk Mindszenty József hercegprímás úr sírjához: Istenért, a Hazáért, egymásért és önmagunkért!

Zarándokhétvége Muzslán és élménybeszámoló Ebeden (június 4-5.)

Egy kedves zarándoktársunk, Imre meghívására utaztunk június első hétvégéjén Muzslára. A Mária Valéria-híd párkányi oldalán találkozott a csapat, és onnan indultunk tovább a muzslai szőlők felé, ahol - miután körbejártuk a pincét - csodálatos estét töltöttünk szalonnasütögetéssel, borozgatással és énekléssel.

Vallási turizmus Magyarországon és az Európai Unióban

Esztergom, 2011. május 10-11.

Az elmúlt héten abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy zarándoktársammal, Illyés Erikával egy nemzetközi konferencián képviselhettük a Gyöngyök Útját. A két nap gazdag programja során különböző vallási turizmussal foglalkozó nemzetközi szervezek, zarándokutak és kulturális utak mutatkoztak be. Ez az esemény fontos kezdeti lépés volt ahhoz, hogy a Kárpát-medencében épülő zarándokutak képviselői jobban megismerjék egymás munkáját és céljait, ill. a kormány is teljesebb képet kaphasson a hazánkban létező kezdeményezésekről.

A baltás rongáló nyomában...

Március 14-én ismét jelzést festettünk, ezennel Budapest és Pilisborosjenő között, mert egy baltás rongáló ritkította jeleinket a Budai-hegységben. Az ismeretlen tettes brutális módon tünteti el a turistajelzéseket és a zarándokút jelzéseit. Főleg a csomópontokban pusztít, ami különösen is káros a turistáknak, mert a legfontosabb helyeken nem tudnak tájékozódni. Egy erdei fatáblát is csaknem kivágott. Aki tetten éri, jelentse a rendőrségnek, mert körözik.

Jelzésfestés Esztergomban - 2011. március 12.


Az idei tavasz egyik első igazán szép hétvégéjét a Gyöngyök Útja Esztergom-Dorog közti szakaszán ellenőriztük, javítottuk a már meglévő jeleinket valamint festettünk több helyre újakat is. Ezen a szakaszon a Gyöngyök Útja és a Mária Út együtt halad, ezért ennek megfelelően a jelzéseinket is a lila keresztes "M" betűk alá igazítottuk.

Beszámoló a gerecsei hétvégéről (2011.jan.28-30.)


Hosszú és kacskaringós út vitt engem Gerecse csodálatos hólepte és napsütéses erdejébe. Igencsak sötét és zavaros volt az életem az utóbbi években, hiába kerestem az utam, fogalmam se volt róla mi miért történik és kinek mi a szerepe az életemben és egészen odáig jutottam, hogy már a saját érzéseimben sem bízhattam meg. Egy egészen meglepő helyről hallott idézet volt az első mondat, ami megadta számomra a kezdő lökést arra, hogy magamba szálljak és elgondolkodjak azon, hogy mi az igazán fontos.

Kirándulás és élménybeszámoló Bajon - 2010. november 28.

Amint azt a honlapon már korábban olvashattátok, az elmúlt vasárnap délután a baji önkormányzat és egyházközség vendégei voltunk egy vetítéssel egybekötött élménybeszámolóra. Mivel azonban már kissé elvonási tüneteink kezdtek kialakulni a természet hiánya miatt, úgy alakítottuk a napi programot, hogy viszonylag korán reggel elinduljunk Budapestről, hogy a délelőttöt már a Gerecse erdeiben töltsük.
Két autóval indultunk a fővárosból, és Agostyánban, a nyárról már ismert ökofaluban találkoztunk, innen indultunk neki a hegység lankáinak. A Jóisten ismét kegyes volt hozzánk, ugyanis csodálatos hótakaróval borította be a tájat, így igazi téli kirándulásban lehetett részünk, melyhez természetesen hozzá tartozott a hógolyózás és a hóemberépítés is.

Jelzésfestő tábor a Cserhátban II.

Jelzésfestés nov.6-7. Nógrádmarcal-Mohora

Mohora-Nógrádmarcal
(2010. november 6-7.)

The show must go on – a show folytatódik – énekelte egykor a jó öreg Freddy Mercury, és ezzel mi is így voltunk a hétvégén, ugyanis várt még ránk a jelzésfestés második szakasza, az Országos Kéktúra útvonalától Mohoráig tartó, kb. 13 km-es rész.
Szombaton hajnalban indultunk autókkal Budapestről, hogy még viszonylag korán megérkezzünk Nógrádmarcalra, és nekilássunk a munkának, mert az óraátállítás és a közeledő tél lerövidítette a rendelkezésünkre álló időt.

Tartalom átvétel