Hírek a hazaérkezőktől

Kedves Zarándoktársak!
2010. Nagyhetében jártam végig a zarándokutat, összefoglalom tapasztalataimat, hátha hasznos lesz másoknak is.

Sikeresen végigmentem az úton, fantasztikus élmény volt, bár nem gondoltam, hogy ennyire fárasztó lesz.
Sokat fényképeztem: http://picasaweb.google.hu/101632327761726346870/BudapestSzentkut?authke...

Nagyhét lévén néhány helyen nem volt már a zarándokszálláson hely, máshol kényelmi szempontok miatt - mint például a fűtés vagy a melegvíz hiánya- egyénileg szerveztem szállást.
Csobánka: nincsenek a neten, telefonszám már nincs meg, de a Lárifári vendéglővel szemben van egy Zimmer Frei. Telefonnak utánanézek majd.
Diósjenő: http://www.szobakiado.hu/
Nagyoroszi: http://martonfogado.hu/
Felsőtold: http://www.vendegvaro.hu/search?sm=1&th=11&gh=1.6.3.6.7&p=1

Ime a tapasztalataim ezekről:
Csobánka: a szállás olcsó és tiszta, közös fürdővel rendelkezik. Nem volt szerencsém, mert amikor ott voltam, minden elromlott: elaludt a világítás, leszakadt a karnis, az ágy stb. :) vicces volt, de ezt inkább csak vészhelyzet esetén ajánlanám más zarándokoknak.
A diósjenői szálláshoz hasonlót szerintem bármikor lehet találni a neten.
Nagyorosziban a Márton fogadóban szálltam meg, ami azért volt nagyon hasznos, mert a kimosott ruháimat betették a szárítógépbe, így másnap minden ruhám frissen mosva tudtam újra felölteni.
A felsőtoldi vendégház teljesen korrekt volt, 3000 Ft-ba került, és így utolsó napra kevesebb kilóméter jutott. A ház pont ott van a garábi út elején, a Cserhát presszóban lehet bejelentkezni.

Az útjelzések jól láthatóak voltak, csak Érsekvadkert után tévedtem el komolyabban, ott a nagy réten valahogy rosszul keltem át, és Mohora helyett Csesztve alatt jutottam ki, így sajnos országúton kellett eljutnom Nógrádmarcalig.
Egy másik alkalommal én voltam figyelmetlen és véletlenül lesétáltam Cserhátsurjányba, de onnan visszafordultam Nógrádsipek irányába, nem volt nagy kitérő.

Az utolsó távon Garáb után az adótornyos hegytetőről lefelé eltűnt az út, helyette egy hosszú gödör volt, amit éppen közmunkások ástak. El lehet mellette menni, és gondolom, hogy vissza fogják majd temetni az árkot, miután a szükséges kábeleket lefektetik majd.

Hálával gondoltam az útfestések készítőire többször is az út során!

Néztem az útleírást, szerintem kiválóan lehetett használni. Egyedül az Érsekvadkert utáni rész nem volt világos. Kiértem a nagy szántóföldre, megtaláltam a vadlest is, amit kellett, de ott nem találtam meg a jelet, ami bevezet az erdőbe. Elindultam a réten, kerítés mellett, a "magánterület, behajtani tilos" is ki volt írva, de onnan már nem találtam vissza a gyönggyel jelzett útra sehogy. Ellenben sárga jelzéssel találtam egy utat, amely felvitt a villanyvezetékek alá. Jobbra láttam egy falut, amire azt hittem, hogy Mohora, de az Csesztve volt. Ráadásul a papír balra irányított tovább, még jobban eltérítve az eredeti útvonaltól. Viszont a kítérő során gyönyörű őzeket ugrasztottam meg, nagyon szép látvány volt! :)
Ha erőm lett volna, Csesztvén Madách múzeumot is nézhettem volna. Ehelyett Szügyig gyalogoltam és Nógrádmarcalra az ellenkező irányból érkeztem meg.
7 éjszakát töltöttem az úton, összesen nyolc napot mentem.
Diósjenő Nagyoroszi útvonalon kitérőt tettem a Drégelyvárhoz, az út egyik legnagyobb élménye volt. A Nagyoroszi-Érsekvadkert távolság rövidnek tűnt, tudtam volna még menni, de a falubeliek már nem tanácsolták, hogy elinduljak Mohora felé.
Az út során kizárólag segítőkész és kedves emberekkel találkoztam, hálával gondolok vissza mindenkire, aki útba igazított, mosolygott, bátorított. A nagyoroszi papot, a nógrádmarcali polgármestert, a felsőtoldi vendégház tulajdonosát, a Kolping ház felügyelőjét, a Márton fogadó személyzetét külön is kiemelném. Sokat segítettek.

Az út előtt a kóborkutyáktól tartottam, de nem találkoztam eggyel sem, a falvakban az emberek bezárták a kapukat, nem nagyon találkoztam az utcán nagy kutyákkal.

A faluszéli szegényházakkal kacsolatos egyik megjegyzésre írom, hogy a faluszéleken a Pilis hegységig kifejezetten szép nyaralók vannak! és még a szegényebb nógrádi falvakban sem találkoztam semmi ilyen jellegű veszéllyel.

Feltétlenül legyen az út során legalább egy liter folyadék a zsákban. nem mindenhol tudjuk utántölteni! Többször fordult elő, hogy reggel bementem egy erdőbe, és amíg délután ki nem jöttem onnan, senkivel nem találkoztam, és forrás sem volt.

Nógrádmarcal környékén nincs vodás térerő!

Bármilyen kérdés esetén szívesen állok rendelkezésetekre.
E-mailem: lachi@t-online.hu

Mindenkit bátorítok a zarándokútra, óriási élmény!

üdv:
Laci

Elsősorban szeretném megköszöni mindazoknak akik részt vettek e gyönyörű Zarándokút kiépítésében. Az a sok energia, fáradság, idő, amit önzetlen odaadással tettek minden elismerést megérdemel. Jó magam, 09. szept. 14-én indultam és okt. 3-ig tartott a Budapest- Máriazell közötti Zarándoklatom. Csodálatos élményekben volt részem, az emberekkel való kapcsolatokon keresztül, a táj szépségéig, és nem utolsó sorban a belső lelkivilágom, gondolkodásom, viszonyom a minden napokhoz átértékelődött. Megkaptam mindent ami egy ilyen úton kapni lehet. Persze ehhez megfelelően kitártam Isten fele és a világ fele a lelkem. Én mindenkinek ajánlanám akinek egészségi állapota engedi egy hasonló Zarándoklat megtételét. Csodákra képes. Az utam során mindvégig éreztem, hogy láthatatlanul is, de ott vagytok mellettem, szerintem a jelzések nagyon jól vannak felfestve. Könnyen értelmezhetőek, megfelelő oda figyeléssel könnyen végigjárható az út. Személy szerint egyszer sem tévedtem el, legfeljebb csak akkor mentem túl egy jelzésen, ha nagyon elgondolkodtam, de akkor is kb. 200 métert, ami nem számottevő többlet gyaloglást jelentett. A hátizsákomba ugyan 9 kilónyit pakoltam, ami soknak tűnt , ezért Oroszlányban két kilót, az addig nem használt dolgokat haza küldtem postán, amit nem bántam meg, mert a későbbiekben sem hiányzott, a hátiputim viszont lényegesen könnyebb lett. A szállás helyeken mindenhol szeretettel fogadtak, ami nagyon jól esett. Külön kiemelném Bakonyjákóban Vitéz Zalai Károly urat, aki sok szép dologról mesélt, ittam szavait mint a kisgyerek. Őhozzá a barátaimmal is szeretnék visszatérni. Egyúttal egy észrevételt is szeretnék itt megejteni. Városlőd és Bakonyjákó között, én Csehbányára is bementem, ahol megnéztem a Mária-kápolnát, ami kb 1 km-re van főúrtól, bent az erdőben, és akár onnan is átlehetne menni Farkasgyepűre, nagyon szép Csehbánya szerintem gondolkodjatok el azon, hogy arra újra átfessétek az útvonalat. Én a kápolna látogatása után, a faluban a polgármesteri hivatalnál tértem rá a piros jelzésre, ami az erdei pihenőhelynél csatlakozott bele a sárga gyöngy jelzésbe. Egyébként nagyon és nem győzöm hangsúlyozni, nagyon jól ki van építve ez a Zarándokút. Tavasszal a Budapest- Mátraverebély útszakaszt szeretném megtenni, de azt már többed magammal.

Isten Áldásával: Kazi Erzsébet

Két hete érkeztünk meg a Budapest-Szentkút szakaszon tett gyalogos zarándokutunkról.
Megfogadtuk, hogy mindenképpen írunk az utánunk indulóknak, Nekünk is sokat jelentett az előttünk haladók tapasztalatait, és biztató sorait olvasni.

Ami a gyakorlati részét illeti:
Nagyon jók a honlapon található gyakorlati tanácsok! Köszönet érte!
Különös figyelmet igényel a hátizsák súlya! Néhány hegy és kilométer után minden deka számít!
A részletes útmutató készítőire is egész utunkon hálával gondoltunk.
Nagyon jól használható, részletes a leírás. Ezúton is köszönjük nagy- nagy szeretettel!
Annyi kiegészítés, hogy természetesen a vetésforgók miatt esetleg a búza föld helyett, most kukorica földet találunk. Erre figyelni kell.
A sáros útszakaszok szintén nagyon jól jelzettek az útleíráson, ott valóban mindenhol csúszós és nehezített volt a haladás.

http://spreadsheets.google.com/pub?key=pzGcytJ9nFAAnZwGxncwwAQ

Amire még érdemes felkészülni, hogy vannak olyan szakaszok ahol nincsenek források.
A legfontosabb a víz, legyen elegendő!
A gyöngy jelzés festőinek is nagyon- nagy köszönet. Már ismerősként mosolyogtak ránk, szinte kacsintva, hogy Igen! Még úton vagyunk. Nagyon jó érzés!

Lelki: Kívánunk erőt és kitartást, ahhoz, hogy mindenki bejárhassa az utat! Hihetetlen amit kaptunk! Szavakkal leírni nehéz lenne, fantasztikus amit átéltünk, és csodálatos volt Szentkútra érkezni!

Ha az úttal kapcsolatban kérdésetek van és tudok segíteni nagyon szívesen:
bekese.j@citromail.hu

Köszönettel és szeretettel: Békés Eszter

Kedves Zarándoktársak!
A nyári zarándoklatunkról készült beszámoló, zarándoknapló, és az út során készült képek megtekinthetők a zarandokportal.extra.hu címen! Az oldalt folyamatosan szeretnénk bővíteni, és ha minden jól megy Mariazelli utunkon kívül más zarándoklatok beszámolói is fel fognak kerülni a honlapra.
Üdvözlettel: Gy.-F. Máté

Kedves Zarándoktársaim!

Tegnap este értünk haza Csobánka-Tata közti zarándoklatunkról és mindenkit bíztatok, hogy szakítson néhány napot sűrű életéből arra hogy kicsit körültekintsen a saját életében higgadtabb fejjel.
Zarándokoljatok és imátkozzatok bátran és sok olyat megtaláltok, amit már régen kerestek.

Mindenkinek csodálatos, Istenben teli utat kívánok!

Panni

Liza

Kedves Zarándokok!

Február közepén indultam, 28 nap alatt értem Mariazellbe. Nagyon nagy élmény volt az út, nem is próbálom meg leírni... Nagyon sok segítséget kaptam utam során, ezt most mindenkinek hálásan köszönöm!
Szívesen segítenék azoknak,akik ezután vágnak neki. E-mail címem: edit.bozo@gmail.com

Áldott zarándok utakat!

Liza

Kedves Zarándokok, Camino-cirkálók!

Az alábbi adatokat 2007. október 29-30-adikán gyűjtöttem:

Sámsonháza - Vegyesbolt:
H-Sz: 5.30 - 20.00; V: 15.00 - 20.00

Nagybárkány - posta
H-P: 8 - 12.00; 12.30 - 15.00
bolt
H-P: 7.00 - 17.00; Szo: 7 - 13.00; V: 8.00 - 10.00
a bolttal szemben vízvételi hely

Garáb - bolt
van.
nem volt kiírva a nyitvatartás, ottjártunkkor zárva volt... (17.00 körül)
van magánszállás
Falusi vendégfogadó, 4 napraforgós szálláshely
Répásné Kelemen Erika 32/385-039; 30/9535-057
üdülési csekket elfogadnak

Hollókő - bolt
H-Sz: 7.30 - 15.30
Fontos megjegyezni ezt a nyitvatartást! Zarándok szempontból nem jó.
Nagyon korán bezár a bolt, "rendes zarándok" fél négyig nem ér Hollókőre, mert nem rohan, hanem gyönyörködik, megpihen... zarándokol. Szerezzünk be tehát (és cipeljünk) korábban vacsorára valót... sőt, reggelit is!
Mert reggel ugyanez... mi hatkor indultunk Hollókőről tovább... friss kifli nélkül. Ha Szentkút felől járjuk az utat, 12 km a legközelebbi település, ahol vizet, élelmet szerezhetünk!

Nógrádsipek - bolt
H-P: 6.00-14.00; Szo: 6.00 - 12.00
A boltok a nógrádsipekit kivéve a kijelölt zarándokúton vannak... Sipeken meg a templom alatt, a főtéren.

A Szentkút - Nógrádsipek szakaszon a kék jelzés végig gyakran jelölve van, frissen festve.
Egy kis segítség jól jöhet Hollókőtől Nógrádsipek felé tartva. A kék jelzés mellett a "zöld átló" vártúra ösvény jelzés jön. A szántóföldre érve téjünk jobbra ezen a jelzésen, és haladjunk nyugodtan 1-2 kilómétert, míg újra megleljük a kéket. Innen ne kövessük a jobbra térő kéket és a vártúra ösvényt, hanem pár méterrel tovább térjünk balra a kékre.

Fizikailag az az embertpróbáló, hogy viszonylag sok a hegyre föl, hegyről le vándorlás... türelmeseknek kell lennünk a szervezetünkkel, ki kell várnunk, míg rááll a hegyek ritmusára.

Jó utat, kívül-belül!
Eszter

22-én este megérkeztünk Máriacellből. Nagy ajándék volt ez a zarándoklat. Kicsit összeszedjük magunkat és részletesen is beszámolunk élményeinkről. Köszönjük mindenki imádságát!

Áldott zarándoklást minden útonlévőnek!
Csaba

Kedves Mária!

Én jövő tavasszal, illetve amikor időm és munkahelyem engedi újra végig fogom járni a zarándokutat. Szívesen önnel tartanék e-mail címem: farangis@vipmail.hu
Nekem is volt egy sikertelen kísérletem a hosszú úttal az idén, talán jövőre erősebb leszek.

Különös kényszert éreztem, hogy elinduljak zarándokútra. Először a Szent Jakab útját tűztem ki magam elé. A Duna TV-ben láttam egy sorozatot, mely nagyon megragadott. El kezdtem kutatni, három könyvet is elolvastam /Paulo Coelho: A zarándoklat, Egy mágus naplója, Shirley Maclaine: Camino (lélek utazása) és Tolvaly Ferenc: El Camino az Út/. Sajnos nem tudok spanyolul, németül is csak kicsit, ezért nagyon megörültem amikor a Duna TV bemutatta az "Élet gyöngyei" magyar zarándokutat.

Harmincöt éves hallgatás után éreztem a kényszert, hogy változtatnom kell, mert nem jó úton járok. Vallásos neveltetésben részesültem, de házasságom után egyre ritkábban gyakoroltam hitemet. Édesanyám mindig mondta: mit ér a földi kincs, ha nincs velünk az Isten! Lehetne kifogásokat találni, de nem érdemes. Rájöttem,- igaz elég későn- hogy az életem Isten kezébe szeretném tenni. Egyre többet imádkoztam, a templomban örömmel énekeltem az ifjúkoromban megtanult énekeket. Boldogság tölti el a lelkem áldozás után. Úgy éreztem, a zarándokúton még közelebb kerülhetek a Jó Istenhez, mert nem lesznek velem a hétköznapi gondok. Az én utamat szerettem volna megjárni, hogy Jézuson keresztül közelebb kerüljek a Jó Istenhez és a szívemben sokáig szunnyadó Szentlelket felélesszem. Felkészülésemet elősegítette az Élet gyöngyei két kiskönyve. Mely különösen megragadott II. János Pál "Rosarium Virginis Mariae"kezdetű apostoli levelének részletei, az imákra vonatkozó részek.

Ezen előzmények után határoztam el, hogy elindulok 2006 június 26-án az

ÉLET GYÖNGYEI ZARÁNDOKÚT alap szakaszán. Sajnos nem sikerült társat találni, hogy ne egyedül menjek, pedig a honlapon is kerestem. Minden térképet letöltöttem a honlapról, ezért külön köszönet illeti Kató Csabát aki jó tanácsokkal ellátott.

Reggel 5 ó 30- as vonattal mentem Budapestig, az Országúti Ferences Plébániatemplomban a Margit krt. 23. alatt volt az első pecsételőhely, ahol névsorba vettek. Hátizsákom elég nehéz volt, mert arra számítottam, hogy az utam min. 6 napig tart mire minden állomást végigjárok, ezért 6trikót, 2 nadrágot, meleg pulóvert, esőkabátot, hálózsákot, szivacsot, törölközőt, szappant, cipőt beletettem. Egy másik kis táskába raktam az ásványvizet, ennivalót /6szendvicset/ irataimat a pénzemmel és az imakönyvet az olvasóval . A Hűvösvölgyi úton nagyon jól haladtam, de amikor a déli melegben a vitorlázó repülőtér mellett haladtam nagyon megizzadtam. Elhaladtam a középkori templom romjai mellett mikor kétfelé ágazott az út és én nem tudtam merre induljak. Leültem egy fa tövébe és imádkoztam. Nagyon kis porszemnek éreztem magam, akinek nincs konkrét célja, csak ide oda csapodik. Kis idő múlva -szinte a semmiből- egy 30 év körüli hosszúhajú férfi arra jött, nem volt nála semmi csak egy görbe bot. Megmutatta nekem a helyes utat. "Magát a Jó Isten küldte" mondtam, ő mosolyogva elment. Végre rátaláltam a helyes útra. Boldogan vittem az igen nehéz hátizsákom, amiben nem is a cuccom volt a nehéz, hanem az eddigi életem bűnei nyomták a hátam. Gyönyörködtem a csodálatos tájban, lepkékben, virágokban, mígnem olyan meredek hegyre kellett felmennem, hogy a Szűzanya segítségéért könyörögtem: Szűz szülője Istennek engedd, hogy Tied legyek....

A nagy melegben elfogyott az összes vizem, pedig 2 és fél liter ásványvízzel indultam útnak. Nemsokára a Pilisborosjenői téglagyár mellett haladtam el, ahol a kapus hideg ásványvízzel töltötte meg a flaskáimat. Csak remélni mertem, hogy jó irányba megyek.

Találkoztam egy fiatal párral, akik megerősítettek ebben. Ők mondták, hogy nem kell felmenni a hegyre. Sajnos nem fogadtam meg a tanácsukat, mert volt egy elágazás és az út mindkét oldalán fel volt kötve a bokorra egy jelzőszalag. Ez megint egy nagy kerülő volt, ráadásul hegynek fel, ami nagyon megerőltető volt. Valószínűleg tartoztam ezzel az úttal az ördögnek. Tudtam, hogy bűneim bocsánatáért még sokkal többet kell szenvednem. Csak ösztönösen haladtam az úton, remélve hogy jó irányban. Már kezdett sötétedni, mikor elértem Csobánka határát, mikor kiderült, hogy a cserkésztábor a falu másik végén van kb 5 km távolságra. A táborban kedvesen fogadtak. Megkaptam egy 8 ágyas szobát egyedül az emeleten. Tusolás után elláttam a vízhólyagokat a lábamon és lefeküdtem. Reggel korán felébredtem és folytattam az utam. Akikkel találkoztam mindenki megkérdezte "..egyedül? ...nem félek?" Válaszom “nem" és ezt nem csak mondtam, hanem belülről éreztem. Belülről szólt a hang, melyet a közelmúltban tanultam a templomban: Emánuel velünk az Isten.... Csodáltam a természetet, melyet nekünk teremtett a Jó Isten. Az út szélén a picike, de annál finomabb erdei szeder volt a reggelim. Nem vagyok egy nagy túrázó, ez lehetett az oka, hogy megint eltévedtem a pontos térképpel a kezemben. Tudtam, hogy az irány nem jó, mert nekem északnak kellett volna tartanom. Most egy erdei tájékoztató tábla segített, rajta a telefonszám. Az erdész elámult azon, hogy hogyan kerültem én oda Csobánkáról. Megadott egy útvonalat, hogy azon keresztül eljutok Pilisszentlászlóra. Az utam hegynek lefele tartott, amikor kibicsaklott a lábam és mint az ólajtó elestem. Semmibe sem tudtam kapaszkodni. Szerencsére a hátizsákom miatt nem gurultam le. Mindkét térdem és a tenyerem nagyon megütöttem. Kb 100 métert mentem, amikor megint elestem. Tudtam, hogy nem tudom végigjárni a zarándokutamat, mert moccanni is alig tudtam. Sírtam a fájdalomtól, de leginkább attól, hogy a Jó Isten nem bocsátott meg nekem és nem engedi meg, hogy a zarándokutam végig járjam. Telefonálni akartam az erdésznek, sajnos nem volt térerő. Nagy nehezen felálltam és folytattam az utamat. Kiértem egy aszfaltos útra, ahogy az erdész mondta.

Utam során tapasztaltam, hogy nagyon jók az emberek, segítőkészek.

Egyszer csak mögöttem egy autó lassított. Egy kedves fiatal asszony volt, aki éppen a gyerekeit vitte Budapestre fogászatra a Nyugatitól két utcányira. A kocsiban a lábaim bedagadtak, hogy alig bírtam a Nyugatiba felmenni.

A családom várt a Szegedi állomáson. A lányom felvette a hátizsákom és a parkolóig levitte. Mikor levette a hátáról a lábai remegtek a nagy súlytól. Otthon mindenki sajnálta "szegény mamát" Nekem csak a szívem volt szomorú. Másnap reggel a televízió bemutatta hogy Nógrád és környékén óriási zivatar söpört végig az éjjel. A hegyről lezúduló sár a falvakat ellepte, azokon a helyeken ahol nekem kellett volna elhaladnom.

Akkor értettem meg igazán, hogy mennyire szeret engem a Jó Isten. Haza küldött, mivel úgysem tudtam volna azon az úton tovább haladni.

Talán még jó is volt, hogy egyedül voltam és tudtam figyelni a belső hangokra. Meghallottam azokat a szavakat amelyeket, ha nem megyek el erre az útra talán sosem tudok meg. Megbizonyosodtam, hogy igaza volt Édesanyámnak.

Az Élet Gyöngyei kis könyvben szívemhez szólóan van megfogalmazva:

"Isten szeretetéből fakad az életem, és benne találom meg célomat.

Utam során vagy akár az otthoni teendőimben a lényeg ugyanaz: Úton vagyok-e a szívem mélyén jelen lévő Isten felé?

Keresztény zarándokként hiszem, hogy csak egy út van: Isten Útja.

Jézus Krisztusban ez az út megtestesült. Ő az Út, aki az élet teljességére vezet."

Azóta bekapcsolódtam az Imalánc Magyarországért mozgalomba.

Nem adtam fel a reményt, hogy végigjárjam a zarándokutat.

Ha valaki szeretne velem jönni szívesen fogadnám.

Juhász Jánosné /Mária/

Szeged

Ui: Nyáron Horvátországban hajókiránduláson voltunk. A tenger közepén nagy vihar tört ki. Dobálta a 30 fős kis bárkát. Nekem a félelem helyett a szívemben az járt:

Emánuel velünk az Isten.

3 nappal ezelőtt fejeztem be az alaputat. Boldog vagyok, mert sikerült egyedül, saját erőmből és Isten segítségével szerencsésen megérkeznem. Bár sokan kérdezték, nem félek egyedül nő létemre az erdőben, én bíztam benne, hogy senki sem akar majd bántani, s így is lett. Nagyon köszönöm az előttem járók tanácsait, melyeket kinyomtatva magammal vittem, és lépésről lépésre követtem (pl. Horpács-Érsekvadkert-Mohora), enélkül nagyon nehezen boldogultam volna. Köszönöm a szállásadók szíves vendégszeretetét, szinte mindenütt magam voltam, volt időm az elmélkedésre, nyugalomra. A hátizsákom súlyát (6-7 kg) pont elbírtam, a jó kiképzésnek köszönhetően a vállam sem fájt (ajánlom mindenkinek). A szúnyogok, bögölyök, bogarak néha felhőben támadtak, a riasztót félóránként fújtam magamra, így is sok csípést szenvedtem el. A korán reggeli indulások után úgy éreztem az erdő összes pókhálóját én szedem le az úton, mivel a Cserhátnak ez a része ritkán látogatott, a hajnali harmatos aljnövényzettől a cipőm délig átázott, ezért szerencsés váltócipőt, száraz zoknit vinni, amit én délben lecseréltem, így a lábamnak semmi baja nem lett. Ha félúton volt település, ott pihentem egy-egy órát, mert az erdőben folyamatosan menni kellett a bogarak miatt.
A tapasztalataim az út során még a továbbiak:

1. Csobánkára este 6-ra értem, a jelzések jók voltak, az utak járhatók.
2. A Pilis útjai gyönyörűek, a Visegrádra levezető út szép, és kényelmes, a révig még tényleg sokat kell menni, fél ötkor sikerült átkelni. A Csattogó völgy Kimaros felől van közelebb, a vasúti híd alatt át kell menni és a régi Expressz ifjúsági tábort kell felülről megkerülni.
3. Onnan Verőce felé elindulva lakott részen vezet az út Magyarkútig, ahol van egy kis kevergés, de megtalálható a piros, Szokolya vasútállomása előtt rá kell menni a sínekre, a vasútállomáson van a jel, de tovább egy csalánoson keresztül vezet ki út, kicsit nehéz rátalálni. Nógrád előtt tényleg sorompó van, hogy magánterület, ott kezdődik egy aszfaltút, és van egy magán halastó, de a jel onnantól nincs. Végig úgy mentem ezen a szerpentinen, hogy nem tudom hol kötök ki, mire a dombtetőről megláttam a Nógrádi várat. A várba este még felmentem, mert gyönyörű a kilátás.
4. Diósjenőtől a kék felfestése elég rossz, és sok eltévedési lehetőség van, sok kereszteződésben keveregtem, és kitartóan visszamentem az utolsó jelig. Itt lettem a legsárosabb. Mikor kiértem a túristaház mellett az aszfaltútra az eligazító táblához, követtem a tanácsot és az aszfalton mentem, ami fárasztó volt, ezért a zöldet követtem az erdőben, azt is elvesztettem, megint megtaláltam az aszfaltutat, ami aztán bevezetett a Nagyoroszi vasútállomáshoz (még 3 km), azzal szemben indult a piros Horpácsra (érdemes megnézni a Mikszáth kúriát), Horpácsról pedig a leírás szerint a víztározót megkerülve Érsekvadkertre. Ez volt az egyik legnehezebb nap. Itt a Kolping házban egy vendégkönyvből megtudtam, hogy én vagyok a 40. zarándok, nagyon jó érzés volt olvasni az előttem járók sorait. Kíváncsi vagyok Tündi, aki előttem 4 nappal indult, eljut-e Máriazellbe?
5. Érsekvadkertről a tanácsok alapján már kitűnően eltaláltam Mohorára, bár néha olyan ritkán van felfestve a piros, hogy fel-felkiáltottam végre jelet látok! De fel kell készülni, hogy nagyon sokat kell menni még a szántóföldek szélén kavarogva a Baglyas Tamás völgyben mire megérkezünk. Mohorán megnéztem a Tolnai Klári emlékmúzeumát, és négy után megérkeztem Nógrádmarcalba, ahol magánszálláson aludtam.
6. Nógrádmarcalról kijőve egy darabig a szántóföld szélén, alig kitaposott ösvény van, kitartás kellett a leküzdésére. Nógrádsipekről Hollókőre még elég nehéz út vezetett, főleg végén még két emelkedő, ekkor volt a legmelegebb, aug. 20.-a, a legjobban ekkor fáradtam el.
7. Hollókő után Garábról a helyiek tanácsára kikerültem a Nagy Kő tetői szakaszt, hogy úgyis rátalálok majd a kékre, hát nem úgy lett. Annyi út vezetett ott össze-vissza, ezért elővettem a kis iránytűmet, és elindultam kelet felé, az iránytűt a térképen tartva, míg megláttam a fák között a két kis falut, igaz, hogy Nagybárkány másik végénél kötöttem ki, de ott legalább nyitva volt a bolt. Iránytű nélkül ne induljunk el! Sámsonháza felé gyönyörű kilátás volt a Mátrára! Az utolsó szakasz engem is próbára tett, a leirást próbáltam makacsul követni, és a távvezeték oszlopot megtaláni. Az embermagas gaz, és alatta a víz, nincs hová lépni, bokáig sárban, és itt sikerült elesnem is, de felértem. Bizony hangosan beszéltem magamban, mert ez embert próbáló volt. Felérni a csúcsra és leereszkedni már semmi volt ehhez képest. Lefelé menet már a könnyem is kijött, és Szentkúton leülve egy padra sírtam egyet, hogy sikerült túljutnom a megpróbáltatásokon, ma is összeszorul a szívem ettől. Csak félóra múltán csengettem a kapun. Egyedül voltam egy szobában, köszönöm a vendégszeretetet, a másnapi reggelit. Az oklevelet nem kaptam meg mert nem találták, a címemre fogják küldeni, de kaptam egy szép naptárt, amire a barát ráírta hogy teljesítettem az alaputat.
Remélem soraim néhány dologban segítséget nyújtanak az utánam jövőknek.
Szeretettel: B. Kati Dunaújvárosból

Úgy tapasztaltam, hogy a zarándokúton alapvetően kétféle imádság létezik.

Amikor zsibbad a lábam, ég a talpam, zúg a fejem, hátam beszakad, és vállaim sajognak, amikor már minden erőm elhagyott és kiábrándulva önmagam erejébe vetett hitemből végre Isten karjaiba vetem magam: Itt vagyok, Uram! Már csak benned bízom! Kérlek, segíts! Én már nem tudok egy lépést sem tenni. Ha te is úgy akarod, hogy megérkezzek oda, ahová meghívtál, akkor a hátra lévő útszakaszt, már neked kell meg tenni. Most már Te emeled a lábaimat. Terheimmel túlzsúfolt zsákom már a Te vállad nyomja. Most már egyedül Te tartasz az Úton!

Már nem kell az égető víz-és vérhólyagokkal, megduzzadt bokámmal foglalkoznom, mert a lábaim már neked engedelmeskednek, Uram. Már nem kell a sajgó vállaimmal, és hátfájásommal foglalkoznom, mert a zsákomat már Te hordozod! Már nem kell a fájdalmaimmal, a sebeimmel foglalkoznom, mert most már érzem, hogy életem a Te kezedben, és tenyereden hordozol. Elfogadom a nehézségeket, amelyek által csiszolni kívánsz, hogy egyszer majd én is igazgyönggyé legyek.

Amikor megtapasztalom Isten szeretetének éltető kegyelmét, érzem, hogy könnyűvé válok. Leszegett tekintetem, amivel az ösvényen folyton a következő lépés lehetőségét kutattam, kezd felemelkedni.

Először csak az út-menti gyöngyöket veszem észre, mint pirosló szamócák, amelyből egy-két szemet ízlelve érzem, hogy újra átjár a Lélek.

És ekkor megszületik a második imádság: Hálát adok, Jézus! Hogy megmentetted, megváltottad életemet!

És ekkor látom meg társaimat is, akik velem tartanak az úton. Akik éppúgy félholtan vonszolják terhüket, mint az imént még én magam is. Akiknek már erejük sincs megállni, hogy a szúnyogokkal viaskodva a gyöngyöző szamócából maguk is vegyenek…

…De annak tenyeréből szívesen fogadják, aki feléjük fordul, mert figyelmét már nem foglalja le az út nehézsége. És egy-két bíztató szó vagy együtt-érző tekintet melengeti a lelkünk: nem vagyunk egyedül az Úton.

Ez a második imádság: Hálát adok, mert megtapasztalhatom, hogy szereteted kegyelme és éltető ereje rajtam keresztül is működik, amikor szabaddá vált lábaimat, és karjaimat arra használod, Uram, hogy társaim segítségére legyenek.

Indulás: Van valami szimbolikus abban, hogy egy romtemplomból indulunk egy élő, ép templom felé Az élet gyöngyei zarándokúton. Talán mindnyájunkban ott volt a vágy az induláskor, hogy zarándoklásunk során egyre épebbé váljunk. Felépüljön emberségünk, egyre otthonosabbá váljon életünk. Sokszor előkerültek beszélgetéseinkben az út során mély és hiteles vágyaink, amelyek keresztül lendítenek életünk legnagyobb nehézségein. A zarándoklás nagyon letisztította vágyainkat. Kiderültek, hogy melyek rövid életűek és melyek gyökereznek olyan mélyen szívünkben, hogy végig lendítsenek Szentkútig.

Az egyik legerősebb ilyen vágy volt bennem az otthon, a haza utáni vágy. Jézus annyira határozottan mondta: "Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?" (János 14,1-2). Ez a vágy élt bennem legerősebben az út során. Ez hajtott keresztül a legnehezebb szakaszokon, ez adott kitartást, amikor eltévedtünk, vagy alig bírtam sántikálni. Jézus ebben a szentírási részben révkalauznak nevezi magát. Aki bevezet a biztos, békés kikötőbe. Ez az ígérete, már útközben is békességet adott a szívembe, amikor még a "veszélyes zátonyok között hajóztunk". Szükségem is volt erre a békességre, mert néha olyan volt a lelkem, mint a háborgó tenger. De nem szaladok az események elé. Csak sorjában.

Az első nap tanulsága, hogy jobban kell figyelnem a testem jelzéseire. Több alázatra van szükségem. Szandálban, zokni nélkül kezdtem az utamat járni. Fél nap után egyre erősebben kezdett égni a talpam. Nem vettem komolyan ezt a jelzést és önfejűen folytattam utamat. Másnapra megérkezett az első vízhólyag. Tanulság: 1-1.5 óránként rövid pihenőre megállni. Cipőt levenni, lábat szellőztetni, szárítani. Ha van kút a közelben, megmosni.

Nagyon megható volt, hogy a ferenceseknél, az első pecsétlőhelyen, a 8 órai mise végén 22 zarándok írta fel a nevét a listára (Szegedről, Debrecenből és Budapestről). Volt akiknek csak rövid ideig tartott ez a zarándoklat. Jobban rá kell készülniük testileg, lelkileg. Az első nap nagy nehézségeket támaszt a zarándok elé. Ha nem maradnak tartalékai, akkor a következő napot már nem fogja bírni.

Csobánkán nagy szeretettel fogadtak minket Balázsék. Sikerült náluk megpihentetni fáradt tagjainkat. A második nap mutatkozott meg a Camino-magyar út egyik legnagyobb kihívása. Ha nem vagyunk elég éberek, könnyen el lehet tévedni. Hibáztathatjuk ezért a magyar terepviszonyokat, vagy a túristaútjaink általános állapotát. Eleinte minket is kiborított a helyes út keresgélése. Aztán, ahogy egyre inkább zarándokokká váltunk, kezdtük felfedezni a zarándokút hasonlóságát az életünkkel. Az életutunk sem mindig kitaposott sétány, ahol nagy lendülettel tudunk haladni. Jézus keskeny útról szóló tanítását (Máté 7,13-14) adoptálta egyikünk Az élet gyöngyei zarándokútra a következőképpen: "Nem mindig a széles út a keskeny!"

Ha rossz útra tévedtünk, nehéz volt beismernünk és nagy kitartás kellett ahhoz, hogy visszatérjünk a helyes útra folytatni zarándoklásunkat. Nehezebb volt így tervezni a napi szakasz hosszát. Nagyobb ráhagyatkozást kívánt mindnyájunktól. Rádöbbentünk, hogy ez a fizikai hátrány, lelkileg előnnyé is válhat, ha megtaláljuk a megfelelő hozzáállást.

Hollókőn találkoztunk Zolival, aki néhány napja tért haza Conpostelából és mivel a tervezettnél hamarabb tette meg a Pamplona-Santiago zarándokutat, eljött, hogy befejezze a magyar Camino alap útját. Beszélgetve vele és a csopotunkban lévő Compostelát megjárt zarándoktársakkal a Tanú című film megállapítására jutottunk: "Kicsit zöld, kicsit savanyú, de a mienk." A mi erdőink, a mi tájaink amelyeken járunk. A mi dombjainkat, hegyeinket járjuk. A mi, sokszor bozóttal benőtt ösvényeinken próbáljuk kitaposni az utat az utánunk jövőknek. Nem lehet összehasonlítani a Camino különböző útjait. Mindegyiknek megvannak a maga kihívásai.

A második éjszakát egy szerzetes közösségben töltöttük. A nővérek vendégszeretete közös imádságaik szépsége, mélysége feltöltött lelkileg. A harmadik nap 16 kilométeres távja azt sejtette, hogy ez lesz zarándoklásunk pihenőnapja. Az első két nap azonban sok energiát vett el tőlünk és az út Szokolya vá. utáni szakasza nagyon lelassította haladásunkat. Megint megtapasztalhattuk, hogy még a Börzsöny apró vonulatai között is kiszolgáltatottá válhatunk. Akkora sár volt az úton, hogy csak nehezen tudtunk előre jutni. Ez a szakasz nagyon összehozta csoportunkat, mert sokat segítettük egymást. Öröm volt megérkezni Nógrádra és a plébánia kertjéből visszatekinteni a Börzsöny csúcsaira.

Este megosztottuk egymással eddigi utunk fizikai és lelki tapasztalatait. Ennek nyomán kicsiszolódott további zarándoklásunk menetrendje:
Ébresztő, mosakodás, reggeli, indító gondolatok a nap gyöngyeiről és közös imádság, a nap felajánlása valakiért.
Indulás után egy alkalmas szakaszon csendben gyalogoltunk és próbáltunk a gyöngyökről elmélkedni.
Közösen ebédeltünk, majd menet közben elmondtuk a rózsafüzért. Vagy a közös imádság előtt, vagy utána délután is tartottunk egy csendszakaszt, majd mindenki a saját tempójában folytatta tovább a zarándoklást a szálláshelyig.

Annak, hogy többen voltunk volt előnye, mert mindig akadt valaki, aki lelkesített, továbbsegítette a többieket.
Azonban volt hátránya is, hogy nem mindig mehettünk a saját tempónkban, amit a testünk megkívánt volna. Talán ezért is kellett két társunknak menet közben hazatérnie. Sokat tanultam tőlük, mert nem kudarcként élték meg, hogy lábuk most nem bírta tovább.

Ez a zarándoklás egyik legfőbb szabálya: haladj a saját tempódban!

Az Érsekvadkertig tartó szakasz sok szépséget tartogatott. Nagyon termékeny volt számomra a Diósjenőig tartó csendszakasz. Sok mindent felfedeztem kapcsolataimról a szeretet gyöngyök kapcsán. Ajándék volt a Diósjenőtől kezdődő köves út. Jól tudtunk haladni és gyönyörű a kilátás, ami kilométereken keresztül kísért. Mégis ezen a napon tört fel leginkább a lelkem. A Nagyoroszi előtti Z szakasz sara, szúnyogjai, és Ági elesése sok erőt vett ki belőlem. Lelkem feltörését, természetesen kísérte lábam feltörése. Beállítottam életem vízhólyag csúcsát (pedig már zarándokoltam 500 kilométert aszfalton).

Sokat segített az az egyszerű gesztus, amit őseink hagyományaiból átvéve gyakoroltunk. Minden útmenti kereszt előtt megálltunk imádkozni: "Imádunk Krisztus és áldunk Téged, mert szentkereszted áltad megváltottad a világot."

A 34 km megtétele után hatalmas élmény volt találkozni az érsekvadkertiek vendégszeretetével. Laciék igazán szívükön viselik a zarándokutat. Gondoskodásuk, nyitottságuk, figyelmességük hamar elérte, hogy otthon érezzük magunkat köztük és náluk.

A következő nap szebbnél szebb nógrádi falvakon mentünk keresztül. Jó volt látnom, hogy az emberek minden anyagi nehézségük ellenére fontosnak tartják, hogy szép, virágos legyen a portájuk.

Nógrádmarcalon technikai okok miatt az iskola helyett a vendégház zuhanyzós szobáiban kellett megszállnunk. Szörnyű volt elviselni. De még ezen a nehézségen is túljutottunk. Komolyra fordítva a szót, ez a kis kényszer kényeztetés igazán jól esett a testünknek. Köszönet a Polgármester Úrnak!

Nógrádsipeken jól esett a boltos figyelmessége, aki egy órával kitolta a zárás időpontját, hogy bevárja csoportunk utolsó tagjait is. Itt érkeztem el zarándokutam legnehezebb kihívásához. Áginak olyan hasmenése lett, hogy át kellett buszoznunk Hollókőre. Amikor Szécsényben vártuk a csatlakozást, nagyon idegennek éreztük magunkat, a többiekre és utukra gondoltunk. Nehéz volt elfogadnom, hogy erre vezet az utam.

Hollókőn Melindáék vendégszeretetét élvezhettük. Hálásak azért, hogy ők is egyik állomása lehetnek a zarándokútnak. Jó tudni, hogy ilyen tisztelettel és szeretettel gondolnak minden hozzájuk érkező zarándokra. Ági összeszedve maradék erejét egy csodás krumplipaprikást főzött megfáradt zarándokoktársainknak.

Elérkezett az utolsó nap. Korán elindultunk, hogy időben érkezzünk Szentkútra, legyen időnk a hálaadásra. Terveinket áthúzta egy eltévedés és 9 órakor ismét Hollókő közelében találtuk magunkat. De még az sem tudta letörni kedvünket, hogy Felsőtoldon, ahol 11 óra körül reggelizni próbáltunk nem igazán kaptunk megfelelő ennivalót. Csodálatos vidékeken haladt az utunk. Nagybárkány előtt kitárult a panoráma a Mátrára.

Sámsonházán a kedvünkért kinyitották a boltot és végre 17 órakor meg tudtunk ebédelni. Egy kedves férfi pontosan elmagyarázta, hogyan kell eljutni Szentkútra. Ő volt a mi őrangyalunk.

A nyeregtől, ahol a K ösvényről át kell térni a Knégyszögre, csendben folytattuk utunkat. Átgondoltuk mindazt az utat, amit megtettünk. Hálás vagyok Istennek, hogy meghívott minket ennek az Útnak az építésébe és végigjárásába.

A megérkezésről nehéz írnom. Hátizsákostól leborultunk a szentélyben. Jó volt hálát adni Istennek és egymásnak az Útért, amit bejárhattunk.

"Milyen boldogok, Uram, akik házadban lakhatnak: magasztalnak téged örökkön örökké!" (Zsoltárok 84,5)

Istenem, hála és köszönet a társakért, akikkel együtt jártam végig az Élet gyöngyei zarándokút alapszakaszát, elsősorban Csabának, aki nemcsak lépteinket, de lelkünket is terelgette ezen az úton és végtelen türelemmel és humorral "hordozott" minket, Ágotának, mindenki "…annyának", aki ott gyógyított, ahol a legnagyobb szükség volt rá, hol ragtapasszal, hol nevetéssel, hol paprikáskrumplival…, Lacinak, a köpölyözőmesternek, meggyötört hátak gyógyítójának és kifogyhatatlan tréfacsinálónak, Zsókának, az ő feleségének, akivel a zarándokúton ünnepelték 10. házassági évfordulójukat, Erikának, a spanyol és a magyar camino egyik lelki motorjának, Krisztinek és Gyurinak, a mindig "élenjáróknak" és egy csodás nógrádi vacsora szakácsainak, Ritának és Tamásnak, akik mindig ott voltak, ahol segíteni kellett, csendben és szerényen szolgálták a többieket, Sakurának és Sumirének, akik minden lábfájás ellenére sem adták fel és velünk maradtak, Zsoltnak, a sárlecsapoló és jelzéskereső bajnoknak, Woyninak, a "közterhek" hősies hordozójának és gyöngyfestő mesterének, Zsófinak, aki társam volt már Santiago felé is, testi-lelki ereje ismét magával húzott, Dorkának, aki úgy tudott haza menni, hogy nem kudarcélmény, hanem hálaadás és öröm volt a szívében, Áginak, aki olyan figyelmes szeretettel volt irántunk, Eszter- Sandokánnak, aki magáneltévedéseivel megnyerte a legtöbb km-t megtett és vízhólyagot nem szerzett zarándok címet, és Katusnak, aki csak egy napot volt velünk, de azt nagyon hősiesen járta végig!

Hogy esőben és szikrázó napsütésben, meredek hegyoldalon és patakvájta völgyben, madárcsicsergésben és szúnyogdöngicsében, aszfalton és agyagos földön vezettél egyre közelebb magamhoz és Magadhoz, hála legyen!
Hogy megélhettem: egy hátizsáknyi holmi is elég a megelégedéshez, hála legyen!
Hogy teljesen magam mögött hagyhattam a Várost és a munkám nyomasztó gondjait, hála legyen!
Hogy adtál szállásadókat, boltosnéniket, kocsmárosokat és kedves falubélieket, akik tovább segítettek az úton, hála legyen!
Hogy adtál hátfájást, vízhólyagot, szúnyogcsípést, leégést, izzadást és kimerülést, hogy érezzem a korlátaimat, hála legyen!
Hogy amikor a leghosszabb nap után, kiéhezve és elcsigázva értünk a szállásra, ott hihetetlen lakomával vártak minket, hála legyen!
Hogy amikor sárban, szúnyogfelhőben és "dzsindzsában" jártunk, mindig erőt meríthettünk egymásból, hála legyen!
Hogy megoszthattuk egymással a vizet, szendvicset és a beszélgetésekben az életünket, hála legyen!
Hogy adtál imádságokat, melyeket együtt mondhattunk az úton, hála legyen!
Hogy adtál csendet, amiben meghallhattam szavad, hála legyen!
Hogy adtál egy gyöngysort, aminek mentén elindulva nagyobb utat járt be a lelkem, mint a lábam, hála legyen!
Hogy igazán szabad lehettem, hála legyen!
Hogy utat készíthettünk az utánunk jövő zarándokoknak, hála legyen!
Mária, Zarándokok édesanyja, köszönjük közbenjárásodat!

Erika