Beszámoló az augusztus 17-24. közötti csoportos zarándoklatról (Ármos Lóránd)

„Kár” - mondta Imre, amikor az utolsó estén arról beszélt, hogy másnap vége a zarándokútnak. Ugyanígy éreztünk mindannyian.

Egy héttel korábban, augusztus 17-én tizenöten találkoztunk Budapesten, Szent Margit sírjánál, hogy együtt vágjunk neki a Gyöngyök útja zarándokútnak. Az Országúti Ferencesek templomában tartott indító mise és zarándokáldás után kibaktattunk a Hűvösvölgybe, ahonnan célba vettük Csobánkát, első szállásunk színhelyét.

A csapat minden szempontból nagyon színes volt. Volt közöttünk komolykodó huszonéves és derűs ötvenes, tapasztalt természetjáró és kezdő bóklászó egyaránt. Az út során rendszeres elmélkedéseinket a korábban megvásárolt gyöngysor, valamint A gyöngyök útja című zarándokkönyv alapján végeztük.

Utólag visszatekintve a terep nem tűnik túl nehéznek, a mindennapos táv sem megerőltetőnek, az út folyamán mégis naponta többször éreztem, hogy teljesítőképességem határán vagyok. Az út ezzel együtt nagyon gazdag volt, külső és belső élményekben egyaránt. A felfestett gyöngyjelzések nagyrészt az országos kéktúra útvonala mentén haladnak, erdőn, mezőn, falvakon át. Belső utunkat a csendszakaszok, közös éneklés, imádságok váltakozása tette gazdagabbá.

A szálláshelyek is változatosak voltak. Néha földön aludtunk, néha matracon, néha jurtában, néha ágyban. Volt, amikor 3 zuhanyzó közül választhatott egy személy, volt, amikor 13 személy osztozott egy zuhanyzón, természetesen tisztes egymásutániságban :)

Megállóink során - Csobánka, Csattogó-völgy, Nógrád, Diósjenő, Nagyoroszi, Horpács, Érsekvadkert, Mohora, Nógrádmarcal, Nógrádsipek, Hollókő, Nagybárkány, Sámsonháza – minden alkalommal nagy élményt jelentett, ha volt lehetőségünk a helyi közösség mindennapjaiba is betekinteni. Utunk során a legfelemelőbb élményt a nógrádmarcali fogadtatás nyújtotta, ahol a helyi közösség összegyűlt a zarándoklat tiszteletére, énekkel, harangszóval fogadtak minket. Nógrádmarcal közösségének sikerült felismernie a zarándoklat lényegét, és a páratlan fogadás révén megéreztük, hogy ez a közösség tenni akart, és tett is valamit a zarándokútért. Megható élmény volt, amint távozásunkkor a helybéliek tojással, gyümölccsel ajándékoztak meg.

Az utolsó nap egyaránt volt a megérkezés fölötti örömé, és az elválás fölött érzett bánaté. A reggeli mise meghallgatása után délben vonatra szálltunk, és visszazötyögtünk a civilizációba.

Most, hogy vége van a zarándokútnak, sorra érkeznek a levelek a volt zarándoktársaktól. Mindenki hiányolja a közösséget, a közös élményeket, imákat, éneklést. Abban, hogy ilyen csapat kovácsolódhatott, a legnagyobb szerepe Erikának és Zsófinak volt, akik fáradhatatlan lelki és erőnléti edzőink és vezetőink voltak az út során. Köszönet érte.

Amilyen nehéz volt a zarándoklat első napjain megszokni a csendet, ugyanolyan nehéz most, hogy vége, újra megszokni a világ zaját.

Egyik közös elmélkedésünk során merült fel a kérdés: mi az, amiért feltétel nélkül hajlandóak volnánk pénzt, időt és energiát áldozni.

Többek számára a Gyöngyök útja zarándokút volt a legkézenfekvőbb válasz. Számomra is.

Ármos Lóránd