Az élet gyöngyei használata a zarándokúton

Az élet gyöngyei füzér segítséget kíván nyújtani, hogy zarándoklásunk külső utja belsővé tudjon válni.

Minden gyöngyszem életünk egy-egy területét jeleníti meg. Segít azzal szembenézni és arra rákérdezni. A gyöngyök jelentését kibontó gondolatok „Az élet gyöngyei” első füzetében találhatóak, de a második füzetben, a „Zarándokkönyvben” is sok támpontot találunk a meditációhoz.

Több módon is lehet használni. A zarándokutat Az élet gyöngyeinek megfelelő szakaszokra lehet osztani. Tíz féle gyöngy van a gyöngysorban. Rövidebb zarándoklás esetén naponta két gyönggyel is foglalkozhatunk. Ideálisabb azonban, ha néhány napot tudunk hagyni egy-egy gyöngyre.

Fontos, hogy figyeljük szívünk belső megmozdulásait és annak megfelelően alakítsuk elmélkedéseink fonalát. Lehet, hogy saját sorrendbe fognak rendeződni utunk során a gyöngyök. Bensőleg próbáljuk megérteni a gyöngysor logikáját, és akkor szabadon tudjuk majd használni lelkünk gazdagodására.